Érdy-emlékéremmel ismerték el Lakat Erika munkáját

A múlt ősszel több olyan önkormányzati díjat is átadtak, amelyeket korábban ítéltek oda, ám a járványügyi helyzet miatt a személyes átvétel elmaradt. Ezek egyike az Érdy János Emlékérem, amelyet Lakat Erika népművelő vehetett át, az indoklás szerint egyebek mellett azért, mert számos, a fehérvári Nemzeti Emlékhelyet, vagyis a Romkertet bemutató katalógust szerkesztett. 

A díjazott több mint negyven évig – 33 évig főmunkatársként – dolgozott a Szent István Király Múzeumban, illetve annak elődjében. Számtalan kiállítást népszerűsített, mutatott be a kiadványokon keresztül, olykor maga is segített a rendezésben, számos művésszel került kapcsolatba, és a szervezési munkák miatt külföldön is többször járt. Ha minden izgalmas részletet elmesélne a munkájáról, az már kitenne egy könyvet is, így most arra törekszünk, hogy a legfontosabb pontokat rögzítsük.  

Lakat Erika múzeumba kerülése 1974-ben a legendás igazgató, régész, Fitz Jenő feleségének, F. Petres Éva régésznek volt köszönhető. Ő hívta oda az akkor huszonéves lányt, hogy az országban az elsők között múzeumi népművelőként dolgozzon. Erika nem erre a pályára készült, bár a régészet, a művészettörténet érdekelte: Gorsiumban többször volt diákként ásatási munkás, de hatott rá Vadász Géza egykori levéltáros, középiskolai tanár művészettörténeti szakköre is a József Attila Gimnáziumban. Diplomát a tanítóképzőn szerzett azonban, és három évig tanított is. Sajátos érdeklődéséből fakadóan cigány gyerekekkel szeretett volna foglalkozni, és jelentkezett nevelőnek az akkori fehérvári „cigány iskolába”. Talán túl fiatal kora vagy kevés pedagógiai tapasztalata miatt sokáig fontolgatták a felvételét, ezért közben igent mondott Petres Éva felkérésére.  

Népművelőként körülbelül tizenöt évig szerkesztette a havonta megjelent, 6–10 oldalas múzeumi tájékoztatókat. Ezek összefoglalót adtak az intézmény, a kollégák munkájáról, az aktuális programokról. Emellett a hetvenes évek második felétől Fitz Jenő, a múzeum kiadványainak sorozatszerkesztője rá bízta a katalógusok, idővel a múzeumi évkönyv szerkesztését is. Feladatai közé tartozott még a kapcsolattartás a sajtóval, így a Fejér Megyei Hírlap munkatársaival, akikkel telefonon vagy személyesen egyeztette a tárlatnyitók, előadások, hangversenyek, konferenciák előzetesét. Mindenhez készült plakát, szórólap, meghívó, hiszen akkoriban – internet még nem lévén – ezekkel lehetett elérni a potenciális látogatókat. Illetve, lényegében minden, kiállításokon kívüli program – akár a gorsiumi színházi előadások – szervezése hozzá tartozott. A fehérvári múzeum igen korán megjelent az interneten, Erika pedig az első múzeumi honlap elkészítésében, szerkesztésében is részt vett. 

Ő maga kiadványt sosem írt, ám biztos, hogy száznál többet szerkesztett. Ezek között volt – a nagyobb részt képzőművészeti, régészeti, néprajzi tematikájú katalógusok/könyvek mellett – a zsidóság kultúrtörténetével foglalkozó, patikatörténeti vagy Vörösmarty Mihállyal kapcsolatos munka is.  A Romkertre akkor figyelt fel, amikor kisdiákként a közelbe járt zongoraórákra. Már akkor érdeklődéssel időzött a történelmi kövek között, később, népművelőként pedig külön ügyelt arra, hogy a magyar történelem egyedülálló emlékét méltó módon mutassa be a múzeum kisebb-nagyobb kiadványaiban.  

Az első fehérvári múzeumpedagógiai foglalkozások szintén Lakat Erikának köszönhetők. Pedagógiai érdeklődése miatt kitalálta, hogy egy-egy kiállítás kapcsán a gyerekeknek is szervezzenek foglalkozásokat. Az elsőre Ujházi Péter festőművész tárlata kapcsán került sor. Az akkor újszerűnek számító programokat aztán munkatársa, Riethmüller János fejlesztette országos hírűvé. Nagyon jó volt akkoriban a múzeumban dolgozni. Egy helyen voltak, a kollégák jól ismerték egymást, a vezetőséggel tiszteletteljes, a nagyjából egyidős munkatársakkal baráti kapcsolat alakult ki – mesélte Lakat Erika. 
A nyugdíjazás után is jó ideig szerkesztett megbízással kiadványokat a múzeumnak: a legutolsót, a Játék és tudomány című konferencia-kötetet a Hetedhét Játékmúzeumnak készítette Nagy Veronika néprajzkutatóval. Az utóbbi években azonban már csak otthon, magának dolgozik, szeretné ugyanis rendszerezni a családtörténet fontos fejezetét: nagybátyja orosz hadifogságból írt levelezését dolgozza fel.  

Illetve különleges kézirat van nála, amellyel folyamatosan foglalkozik. Fitz Jenő ugyanis 2006-ban rá bízta Atlantisz című naplóregényét. Ez a közismert, sokak által szeretett, 2011-ben elhunyt régész naplója 1944-től 2006-ig tartó bejegyzésekkel, több mint hétszáz oldalon. A szöveg a való élet eseményeiből indul ki, ám ezekhez utólagos bejegyzések is kerültek, s az egész egyetlen, több idősíkon és térben mozgó regénnyé áll össze – mesélte Lakat Erika, aki jó ideje szervezi, hogy a kézirat szerkesztett formában napvilágra kerülhessen. Megjelentetésre vár még Gorsium régészeti kutatásának összefoglaló monográfiája, amely szintén Fitz Jenő munkája.  A kézirat első része a Tác határában fellelt római kori település szerepét tisztázó tanulmányokat tartalmazza, majd több fejezetben a feltárt területet mutatja be, adatolja. Sok gyakorlati tapasztalat lenne belőle hasznosítható a további ásatások során.  

E szövegek gondozása köti most le elsősorban az Érdy Emlékéremmel megtiszteltetésben részesült népművelőt…