2023.08.15. 13:00
Traktorzúgás és vidám szamárnyerítés a Dinnyési Parasztudvarban (videó, galéria)
A Velencei-tó közelében lévő Dinnyésre leginkább a Madárdal Tanösvény, a várpark és a parasztudvar megtekintésének céljából érkeznek a látogatók. Utóbbi helyszínt Király Attila három éve alakította át őshonos állatok otthonává.
A Dinnyési Parasztudvar lószépségversenyének egyik versenyzője rajongói körében
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Négy táboron vannak túl a Dinnyési Parasztudvarban, amióta „kitört” a szünidő és a gyerekek szülei hasznos időtöltés után néztek. Többen közülük úgy gondolták, jó döntés, ha a lányok és a fiúk hagyományos paraszti környezetben, őshonos állatok között töltik az erre szánt néhány napot. A hangsúlyt az állatok gondozására helyezték, ám természetesen lehetett lovagolni, kézműveskedni, ha az időjárás engedte, a medencét is megtöltötték vízzel. Olyan újdonságokat is kitaláltak, amilyen például a lószépségverseny volt, az utolsó napot pedig minden turnusban a szülőkkel közös bográcsozás zárta.
![](https://cdn.feol.hu/2023/08/3xhbTIjZProrMPl_teiu7qVfQnvcOU54FCSq8TaAXmI/fit/1200/756/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1NGE4Y2MzZGU2YTQ3M2Y5ZmM4NzhkNWUyMjJhZjMw.jpg)
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap
– Úgy szerveztük a nyári programot, hogy egy hét intenzív táborozás után hét nap pihenés következett állatnak és embernek egyaránt – mondta a gazda, Király Attila, aki több mint húsz éve üzemelteti Dinnyésen a lovardát, és három éve fejlesztette tovább tanyáját őshonos állatokat, régi szerszámokat bemutató parasztudvarrá. – Jelenleg tizenöt ló és egy szamár lakik nálunk a gyerekek legnagyobb örömére, de egyebek mellett libák, csirkék, kecskék, disznók, nyulak, tehenek és bocik is megtalálhatóak nálunk. Jelenleg építünk a lovak számára egy beállót, azaz nem mondtunk le a további fejlesztésekről, keressük ehhez a lehetőségeket. A legkisebb látogatók imádnak beülni mellém a traktor fülkéjébe, amíg megteszünk egy-egy kört a területen, amelynek egy része egyébként víz alatt van. De sebaj, hiszen biztosan azért kedvelnek bennünket a gémek, kacsák, nemrégiben hattyúból is tizenkettőt számoltam össze.
![](https://cdn.feol.hu/2023/08/9fXXCCQOgFnLNmR9ldCrlcgMb2sABQpSedv67STHcdA/fit/1200/811/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5MmE2ODE4YWZkMzQ2NTdiYWE0MTdhNmY3YjNjNzkz.jpg)
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Király Attila azt mondja, rengeteg munkával jár a parasztudvar fenntartása, ugyanis az állatokat nem lehet magukra hagyni, ezért ismeretlen fogalom náluk a nyári szabadság. De részben kárpótolja őket a tudat, hogy elképzeléseiket ha sok nehézség árán is, de siker koronázta, amit mosolygó, szinte sugárzó gyermekarcok és elégedett szülők, visszatérő vendégek igazolnak feléjük vissza. A csoportok mellett sok család is választja tóparti időtöltésnek a látogatást a már jórészt feledésbe merült falusi múltba, számos külföldi és hazaköltöző magyar is eljött már hozzájuk, vagy olyan, aki idegenben dolgozik, de itthon tölti a szabadságát.
Tábor a Dinnyési Parasztudvarban
Fotók: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Minap még Ománból is eljött valaki, hogy rácsodálkozzon a tájra, amely a Dinnyési-fertő és a várpark szomszédságában ad nyugalmat az idősebb szemnek, élményt a gyermekeknek.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban