2022.10.06. 17:15
Több embert is kivettek a forgalomból a rendőrök Székesfehérváron (videó)
Igazi motorosidőt hozott nekünk október hatodika. A két keréken közlekedők azonban nem mindig élvezhették felhőtlenül az utazást.
Az ellenőrzés azon a bizonyos padon
Forrás: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap
Előfordult ugyanis, hogy mögöttük egyszer csak motorosrendőrök jelentek meg, akik arra kérték őket: hajtsanak velük együtt a Sóstó Természetvédelmi Terület látogatói parkolójához. Itt zajlott ugyanis a rendőrség közreműködésével és a Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Hatóságával, valamint a Technológiai és Ipari Minisztérium Közúti Gépjármű-közlekedési Hatósági Főosztályának munkatársaival karöltve egy teljes körű ellenőrzés.
A razzia részeként egy olyan, speciális padot is a helyszínre hoztak, amely a motorok teljesítményét vizsgálta. Miért fontos ez? Ránézésre egy segédmotoros kerékpárról megmondjuk – vagy legalábbis feltételezzük –, hogy legfeljebb 50 köbcentiméteres. Ez magában foglalja azt is, hogy a legnagyobb elért sebessége – átlagos körülmények között – 40-45 kilométer per óra lehet. A közlekedésben ezen adatok ismeretével veszünk részt, így mérlegelünk egyes helyzeteket. Előfordulhatnak azonban olyan, nem megengedett átalakítások, amelyeknek köszönhetően a teljesítmény növelhető, ezzel együtt pedig növekedhet a kismotor sebessége is. Külsői jelei ezeknek jellemzően nincsenek, vagyis becsaphatja a többi közlekedőt, s egyben balesetveszélyes helyzetet is teremthet vele a sofőr. Most, a razzia során ezt a tényleges teljesítményt vizsgálták a rendőrök Székesfehérváron, amikor a padra állították a járműveket.
![](https://cdn.feol.hu/2022/10/tePmFNe5bkmAvkvty7pgnvkyQt97rJ0IVy_QYTjwtUc/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjYWNjYThkYzIzMDQxMWE5NjAxZWNlNTcxN2YxZDQx.jpg)
Forrás: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap
Emellett a motorok műszaki állapotát, illetve a gépjármű-felelősségbiztosítás és a vezetői engedély meglétét is ellenőrizték az egyenruhások 10 és 15 óra között. S noha nem mindennapinak tűnik ez az akció, hasonló ellenőrzésekre a jövőben is érdemes számítaniuk a közlekedőknek – nem csak a motorosoknak! – a közlekedésbiztonság javítása érdekében.
Így zajlott a teljesítménymérés:
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban