2023.03.03. 12:55
Két autó visszapillantó tükre okozott kárt egy harmadik autóban a zámolyi balesetben
Székesfehérvár irányából Zámoly felé közlekedve a 8123-as számú úton tehergépjárművével áttért a szemközti sávba egy 54 éves férfi március 2-án, csütörtökön 16.25 óra környékén.
Az összetalálkozott két tükör egy harmadik autóban tett kárt
Forrás: Laufer László / Új Dunántúli Napló (illusztráció!)
Emiatt visszapillantó tükrével nekiütközött a Zámoly irányából szabályosan közlekedő személygépkocsi visszapillantó tükrének, amely ugyancsak letört s a vétkes gépjárművezető tükrével együtt a vétlen jármű mögött közlekedő autóra esett. A baleset során a három érintett járműben kár keletkezett, személyi sérülés azonban nem történt – tájékoztatta lapunkat a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Hozzátették, a balesetet okozó sofőr megállás és adatainak hátrahagyása nélkül továbbhajtott, azonban a rendőrök a közelben elfogták, igazoltatták, és ellenőrizték az ittasságát. A gánti járművezetőről kiderült, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, ezért ellene büntetőeljárást, a balesettel összefüggésben pedig szabálysértési eljárást kezdeményeztek a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban