2018.04.20. 19:49
Turul „szállt” a csókakői világháborús emlékműre
A hatvanas években épült az az első világháborús emlékmű Csókakőn, amelynek tetejére most került föl a turulmadár.
Száz éve ért véget az első világháború. A csókakői katonákat pedig április 20-án kezdték sorozni. Ezért avatták pénteken a faluban álló világháborús emlékművet, amelynek tetejére most került oda a turulmadár, oldalára pedig a katonai jelvények – mondta el az ünnepsége mondott beszédében Fűrész György polgármester. Az Ady utcában álló emlékoszlopot egyébként a múlt század hatvanas éveiben emelték. A 23 hősi halott neve azonban csak a rendszerváltás után került rá.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/NBhbYyb0DKaARsET2w1M8kYh98eubQe-TTYwwgYTiiw/fill/6543/4363/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y3NzI4ZjEwNjYxMjQ4Y2NiZmIzMjk0MTQ4NWMyZDQ5.jpg)
Fotós: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
A csókakői első világháborús emlékmű avatásán beszédét mondott Raffay Ernő történész is, aki felidézte, hogy az Antall kormány idején, mint a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára kezdeményezte a világháborús emlékművek felújítását. Beszélt továbbá arról is, hogy hiányolja: nem készült, nem készül az első világháborúról magyar film. Pedig a forgatókönyv alapanyagául kiváló irodalmi művek kínálkoznak. A történész Somogyvári Gyula és Markovits Rodion, múlt századi írók nevét is említette példaként.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/-lKSijH-36xW3Pkyb1ZoPJoLa2-H2iPmAQvu9VQn9K0/fill/6720/4480/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmY2JkMzA4ODNjMzQ0ZTU5M2FlYmZkOGFhMjlmMDg3.jpg)
Fotós: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
Az ünnepségen közreműködött Király Dávid dudás, valamint a helyi iskola diákjai, akiket Almádi István készített fel.