2018.06.05. 20:00
Székesfehérvárnak van kettő új streetball pályája!
Két új, a kosárlabda B33 nevű szakágára optimalizált pályát vehettek birtokba kedden délután a Deák Ferenc iskola kosarasai.
b33
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A kosárlabda e változatát egy palánkra játsszák, három a három ellen. 2020-ban ott lesz a tokiói olimpia műsorán is. Minden kétséget kizáróan Fehérvárnak is kijárt, hogy legyenek végre igazi B33-pályái. Ezeket tegnap a suli diákjai, illetve a város, az iskolát fenntartó Szakképzési Centrum és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) vezetői előtt győztes tempókkal és távoli hárompontosokkal avatták fel a sportoló fiatalok, akik ezúttal kettő a kettőben ütköztek meg.
Cser-Palkovics András polgármester üdvözölte az új, bárki számára ingyenesen használható, több iskola gyűrűjében lévő sporttér létrejöttét. Utalt arra is, hogy ezek az új pályák a város kosaras fejlődésének újabb állomásai, hiszen több, a verseny- és az utánpótlássportot kiszolgáló létesítmény is van már Fehérváron. Ezeket az új pályákat a hazai B33 szakág válogatottjai is használják majd felkészülésük során.
Szalay Károly MKOSZ-elnök nem is annyira az élsport fontosságáról beszélt, sokkal inkább a rendszeres testmozgás fontosságát hangsúlyozta a középiskolások előtt. Úgy gondolja, ezek a pályák is segítik a mindennapi testnevelési órákat. Az elnök arról is szívvel beszélt, hogy két-háromezer emberrel együtt szurkolni városunk kosárlabdázóinak kiváló, mással összehasonlíthatatlan közösségi élmény.