2018.07.13. 09:30
Idén 10 éves a Borász-Vadász-Halász Találkozó
Szombaton tizedik alkalommal rendezik meg a Fejér megyei Borász-Vadász-Halász Találkozót, amelynek az elmúlt években több település is otthont adott már, de idén ismét, a kerek évforduló okán is, a rendezvénysorozatot egykor útjára bocsátó adonyiak lesznek a házigazdák.
A fehérvári Noé-hegyi borrend is ott volt 2009-ben, az első találkozón
Fotó: Archív
Egészen pontosan a Duna-menti Szent Orbán Borrend, hiszen a találkozók hagyományaihoz tartozik az is, hogy a vadászokat és a halászokat rotációban mindig a megye különféle borrendjei látják vendégül. A 2009-es első találkozón a meghívott sztárvendég Farkas Bertalan volt, idén pedig Besenyei Péter műrepülő gasztronómiát és aviatikát ötvöző előadása ad majd szárnyakat a hallgatóság fantáziájának.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/cyquBFCprTeZYB2UfT2pbbITPzdi6CP3dNL_k_XH1mQ/fill/1024/768/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUxODJhMmMyY2Q4MTQ0Y2FhMGYxZjQ2ZWQxZjU2Yjli.jpg)
Fotó: Archív
A rendezvényen, amely ezúttal a szakmának szól, és csak meghívóval látogatható, elhangzanak még további vadászati, borászati és gasztronómiai előadások is, míg a háttérben a halász-vadász-borász vendégek alkotta pár fős csapatok bográcsaiban rotyognak a versenyfőzetek, amelyeket déli 12 órakor bírál majd el a zsűri. A rendezvény helyszínválasztása szimbolikus: azt jelzi, a Cikolai halastavak új kezelője kész az egykor nagyhírű tájat és környéket ismét visszaadni nem csak a horgászoknak, de a kikapcsolódásra és gasztronómiai élményekre vágyó tágabb publikumnak is.