A Szív a Szívért Alapítvány regionális találkozóján jártunk Dinnyésen

A Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi üdülője már sok vidám látogatónak volt átmeneti otthona, ám kevés olyan embernek, aki többet szenvedett és küzdött volna életében, mint ők, akik az elmúlt szombaton találkoztak a horgásztanyán. A Szív a Szívért Alapítványt olyan nők és férfiak hozták létre, akik szívátültetésen estek át a közeli vagy a távolabbi múltban: a tópartra most azok érkeztek, akik Székesfehérváron, vagy a megyeszékhelyhez nem túl távol élnek. A regionális találkozók megszervezésére éppen azért volt szükség, hogy lehetőség szerint senkinek se kelljen a szükségesnél többet utaznia.

Háromszor kellett megszületnie

A gulyáslevest egy régi barát, a fehérvári Koncz Antal kevergette. Jól tudom, hogy őt az orvosok mellett lelki ereje, az élethez való irigylésre méltó viszonya és családjának támogatása mentette meg. Kétszer is. Először az országban másodikként, 1992-ben 36 évesen kapott új szívet, mindössze két héttel az első sikeres magyarországi szívtranszplantáció után. (Schwartz Sándor volt ez első ilyen

beteg, az előzményekhez képest ő is jól van.) Aztán Koncz Antal új szíve is elfáradt, ezért négy évvel ezelőtt ismét átesett egy átültetésen. „Nekem háromszor kellett megszületni”, kommentálta a történeteket a tőle megszokott humorral.

Egy ölelés után magára hagytam a kondér mellett, nehogy rajtam múljon a csoport ebédje. A Szív a Szívért Alapítvány titkárával, Erdős Lászlóval ültem le beszélgetni, aki bár a fővárosban él, a Fejér megyei Igaron született és Székesfehérváron járt iskolába és lakott kollégiumban. Aztán elvégezte a Műszaki Egyetemet és villamosmérnökként dolgozott egészen 2011 októberéig, amikor ő is

csatlakozott sorstársaihoz.

– Hagyomány már, hogy szeptember első hétvégéjét baráti beszélgetéssel, főzéssel, horgászattal, hajókázással töltjük együtt, köszönjük a horgász szövetségnek ezt a nagyszerű lehetőséget – mondta Erdős László. Aki állítja, azért is van szükség az ilyen találkozókra, mert ugyan a transzplantáción átesettek többsége jól viseli a fizikai megpróbáltatásokat, ám néhányan lélekben megtörnek, fejben már kevésbé tudják feldolgozni azt, ami velük történt. A „szívesek” ilyen szempontból mások, mint azok, akiknek egyéb más szervét pótolták. – Ez nekem jól ment, talán ezért is lettem én a szervezet titkára. Egyéne válogatja. Az én tapasztalatom az, hogy azoknak, akiknek nem volt más választásuk, azaz fél lábbal már a sírban voltak és elég idejük maradt felkészülni a műtétre, könnyebben ment a

feldolgozás mint azoknak, akikre hirtelen szakadt rá a baj.

Páran tartják a kapcsolatot a donor családjával

Tudtam, hogy néhányan kinyomozták, kinek a szívét kapták meg, mások nem tettek ilyen irányú lépéseket. Rákérdeztem.

– Én csak annyit tudok, hogy egy balesetet szenvedett agyhalott szívét kaptam meg. Éppen Igarban voltam a riasztáskor, hogy megvan a donor, s magam vezettem fel Budapestre és másnap megvolt a műtét. Akad közöttünk olyan, aki tartja a kapcsolatot a donor családjával, de ezt a professzorok nem tanácsolják.

Erdős László természetesen „képben van” az adatokkal kapcsolatban. Túl vagyunk a félezredik sikeres magyarországi szívtranszplantáción, s bár ez a szám mindig változik, úgy 340-350 ilyen nő vagy férfi él közöttünk. Megkérdezem, mi a véleménye a hazai egészségügyi viszonyokról – már ami a szívátültetésen átesetteket érinti.

– Meggyőződésem, hogy nálunk a szívtranszplantációkat kiváló szakemberek világszínvonalon, vagy még annál is jobban végzik és még pénz is van rá. Ráadásul egy transzplantációs európai közösség tagjai vagyunk, így már donorhoz jutni is könnyebb. Más kérdés az utókezelés, de nekünk jobb az ellátásunk, mint amit az egészségügy más területein általában tapasztalni.

Van egy kopjafa Budapesten, a Fiumei Úti Sírkertben. Az elhunyt donorokért állították. Erdős László és sorstársai rendszeresen gyertyát gyújtanak mellette. Hálával a szívükben köszönik meg Istennek, a sorsnak, az orvosoknak, a donoroknak, sok ismeretlen embernek azt, hogy élhetnek. De a fájdalom a tragédiák miatt ott van a szívekben: az újabbakban is.