2021.01.19. 11:30
E hét szombaton már írják a felvételiket
Az Oktatási Hivatal KIFIR középfokú felvételi információs rendszere szerint idén Fejér megyében 51 intézményben, 55 helyszínen írnak az általános iskolás diákok központi írásbeli felvételi vizsgát.
Idén másmilyenek ezek a lépések
Fotó: FMH-archív / Fehér Gábor
Szombaton nemcsak azok a 8. osztályosok adnak számot tudásukról, akik a hagyományos négyéves középiskolai képzésre jelentkeztek, de mellettük a 4. és a 6. osztályosok is most felvételiznek. A 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumi képzésre is december elejéig kellett jelentkezni, és január 23-án kell a felvételi vizsgát megírni matematikából és magyar nyelv és irodalomból. Tavaly januárban még semmi nem indokolta, hogy a korábbiaktól eltérő módon szervezzék és tartsák meg ezt a megyében is több ezer diákot érintő vizsgát. Idén azonban ez is változik.
Változások, néhány pontban
A november óta tartó szigorítások miatt jogos a kérdés: milyen változások várhatók az írásbeli felvételi során? Nos, ahogy azt Orosz Ágoston, a Ciszterci Szent István Gimnázium igazgatója elmondta, mindez néhány pontban összefoglalható. A felvételi vizsgáztatásban részt vevő iskolákba – testhőmérséklet-mérés után – csak a felvételiző diákok léphetnek be, a szülőknek kint kell várakozniuk. Egy teremben legfeljebb tíz diák ültethető le, az ültetésnél figyelni kell a biztonságos távolság megtartására. A felügyelő tanárnak a vizsga során végig kötelező a maszk viselése, a diákoknak viszont csak ajánlott. Az épületben biztosítani kell, hogy ne alakuljon ki csoportosulás sem a vizsga előtt, sem pedig utána.
– Egyébiránt teljesen mindegy, hogy a diák milyen típusú – állami, egyházi vagy alapítványi – iskolába jelentkezett, a feladatsorokat és minden, a vizsga előkészítésére és lebonyolítására vonatkozó szabályt központilag kapott meg minden érintett az Oktatási Hivataltól – értesültünk.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/dgtfktAcA7rVLM8raCU8bp5Z4N3z0KGGz7q-RZWVCOY/fill/2560/1920/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwOGMyYTM0Nzk2NjRlMTA5NTc5MzBkMGUzNzU5YTA5.jpg)
Fotó: FMH-archív / Fehér Gábor
Ebben az évben a központi írásbeli vizsgát szervező intézményeknek nem egy, hanem két pótnapot kell biztosítaniuk. Az első január 24., a második február 5. A második pótnapon azok vehetnek részt, akik a vizsga napján koronavírus-fertőzésben szenvedtek vagy házi karanténban voltak. Ezt természetesen hatósági igazolással kell bizonyítani.
– Az írásbeli feladatsor mindenki számára egységes. Ám azt, hogy ennek eredményét aztán figyelembe veszi-e az adott intézmény, amikor arról dönt, felveszi-e a jelentkezőt, minden iskola maga határozza meg. Természetesen ezzel a diákok már a jelentkezés beadásakor tisztában vannak – mondta Szépné Holczer Piroska, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója, aki hozzátette, az iskolák szervezhetnek szóbeli felvételi vizsgát is. Ennek célja, hogy eldöntsék, a jelentkező diák megfelel-e az iskolában zajló képzésnek. A székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában például lapról olvasás, dallamírás és éneklés szerepel a szóbelin. Mellette azonban figyelembe veszik az írásbeli vizsgán elért eredményeket is.
Ugyanez a Lánczos Kornél Gimnáziumban kisebb súllyal esik a latba. Az iskola szóbeli felvételijén pedig leginkább az olyan, nem elsősorban tanulmányi képességeket igyekeznek a sajátos feladatokkal felmérni, mint a kitartás, a szorgalom, a közösségbe való beilleszkedés, illetve az együttműködés képessége, tudtuk meg Schneider Beátától, a gimnázium igazgatóhelyettesétől.
Ám ebben a tanévben az is kérdés, hogy a szóbeliket meg tudják-e majd tartani, hiszen azok csak február végén, március elején esedékesek. A válasz azonban csak február 1-je után derül ki, addig minden érintett iskola átgondolhatja, mi a megoldás, ha továbbra is maradnak a szigorítások.
Koronavírus Fejérben
- Fehérváron stagnál a koronavírus szennyvízben mért értéke
- Székesfehérváron is emelkedett a szennyvíz koronavírus koncentrációja
- Egy hét alatt 84 fővel emelkedett a Fejér megyei fertőzöttek száma
- 200 fővel emelkedett a Fejér megyei fertőzöttek száma
- 63 fővel emelkedett a Fejér megyei fertőzöttek száma