2021.06.28. 07:20
Az első héten a hagyományőrzés kapta a főszerepet az újvárosi Erzsébet-táborban
Az Arany-iskola idén először szervezett napközis tábort az Erzsébet-program keretében a diákjai számára.
A délelőtti programok után egy kicsit lazítottak a lurkók, délután pedig újult erővel folytatták a foglalkozásokat
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap
A tanév zárása után, június 21-től a megyében is sok iskola szervez napközis tábort a saját tanulói számára. Köztük van a dunaújvárosi Arany János Általános Iskola is. Bíró Éva földrajz-ének szakos pedagógus, táborvezető elmondta, intézményükkel idén először tartanak Napközi Erzsébet-tábort. A tankerülethez benyújtott pályázatuk elbírálásának sikeres zárása után az iskola tanulói két turnusban vehetnek részt tematikus táborokban.
A diákok jelképes összegért, mindössze napi 100 forintért jelentkezhettek a programra. A szülők által kifizetett díjért napi négyszeri étkezést biztosítanak a gyerekek számára, valamint ajándék pólót is kapnak a résztvevők. A legfontosabb mégis talán az, hogy bizonyos tematika köré épített, élménydús programokkal szolgálnak nekik a pedagógusok.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/R-azI6dvNnlkLJKZZsV1e2bDzBau-wpZkZD2o2K1Nk0/fill/2500/1667/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhNTE1OGNlNzEyNDRhNzE4MzQ1ZjIxNDdlNDRiMDAy.jpg)
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap
Az elmúlt héten a hagyományőrzésé volt a főszerep az intézményben. Mint azt Bíró Éva vázolta, a régi magyar szokásokat szeretnék feleleveníteni a gyermekeknek. Így többek között például megismerkedhettek az íjászattal, a nemezeléssel. Ezek mellett énekek, népdalok tanulása és népmesék történeteinek megismerése is szerepeltek a tábor programban.
A Napközi Erzsébet-táborra irányuló pályázat feltétele azt is tartalmazta, hogy a táborok programjait öt szempont alapján építsék fel. Éppen ezért az önismeret, a képességfejlesztés és a mozgás jegyében jógaoktatás is volt, valamint ellátogattak az arborétumba is. Csütörtökön a sporté volt a főszerep, a tornateremben tartott sportnap keretében egy ügyességi akadálypályán teljesíthettek a fiatalok, délután pedig Tankó István élményfestéssel várta őket. A tábor utolsó napján, pénteken a résztvevők „kincskeresővé” váltak. A pedagógusok a gyerekek nevével ellátott köveket rejtettek el, amiket miután megtaláltak a táborozók, kidíszíthettek, végül pedig az iskola udvarán emléket állítottak az elkészült alkotásokból. A táborvezető hozzátette, a kánikula, a hőségriadó miatt módosítottak néhány programelemen, fontos, hogy pihenhessenek is, és a játékos vizes versenyek során hűsíthetik is egymást.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/ukxSSgGu412oyEq08Bwz1MHwGvKu938oQEd9CzOn588/fill/2500/1667/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1ZDUxNzUzMzQxMDQ4OWI5N2ZiYjEzMWVmYTE5ZTlk.jpg)
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap
Múlt héten 39 diákkal foglalkoznak a táborban, de az Arany János Általános Iskola diákjainak ezen a héten is lehetőségük van a kikapcsolódásra, az aktív pihenésre. A szervezők most a mesék világát elevenítik meg a gyerekek számára a Hétmérföldes csizma elnevezésű táborban. A mesés utazásra 42 alsó tagozatos tanuló jelentkezett. Az Erzsébet-tábori pályázat eszközöket is biztosított az iskolának, így többek között például homokozót, festékeket, filctollakat, valamint gumilabdákat is kaptak a lehetőségek bővítésének érdekében.
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit