2021.06.08. 12:30
Díszpolgárrá avatták Cser-Palkovics Andrást
Az Óbudai Egyetemen tartott pedagógusnap alkalmából tartott eseményen díszpolgári címmel tüntették ki Cser-Palkovics András polgármestert.
Rudas Imre gratulált Cser-Palkovics Andrásnak
Fotó: ÖKK
A Kárpát-medencei felsőoktatás magyar reprezentánsai részvételével tartottak pedagógusnapi ünnepséget az Óbudai Egyetemen. Az intézmény rektora, Kovács Levente köszöntőbeszédében kifejezte örömét azzal kapcsolatban, hogy ismét a nagyváradi és a pozsonyi egyetemek képviselőinek személyes részvételével. A rektor a járványhelyzetben való részvállalással összefüggésben kiemelte, bebizonyosodott, hogy az egyetem nagyon sokra képes a közösség szolgálatában. Ezen belül utalt a világszinten is elismert tömeglélegeztető rendszerre, a MassVentil projektre, a járvány matematikai modellezésével foglalkozó munkacsoportban betöltött szerepükre. Kiemelte a Kárpát-medencei Online Oktatási Centrum munkáját is, amelynek köszönhetően közel 40 ezer határon túli és hazai magyar hallgató számára vált lehetővé magyar nyelvű kurzus elérése.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/AoJzpU1Vu5_IfeDERUspZf4JDvk2gELkFG40rQWkHlw/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZhYmZkYTMwMzM2MDQ2N2U4YWRkNDJiMTQ3NzY3MTBh.jpg)
Fotó: ÖKK
Az Óbudai Egyetem Szenátusa Civis Academicus Honoris Causa-Díszpolgár kitüntetését Székesfehérvár Önkormányzatának tájékoztatása szerint Cser-Palkovics András az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karért végzett munkájáért, a helyi műszaki felsőoktatás fejlesztésében vállalt aktív közreműködéséért, kezdeményező szerepéért vette át.
A polgármester beszédében kiemelte a pedagógusok fontos szerepét, melyben nem csak a tanítás, de az emberség is meghatározó. Hangsúlyozta, a vezetés a szakmai munka mellett csapatban tud jól működni, ebben is hasonlít az önkormányzat és az egyetem. A díjért mondott köszönetében hangsúlyozta, az elismerés a városháza és az egyetem kollégáinak is szól.
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit