2021.07.08. 20:00
Díj őrzi a szőlőhegyi Teri néni emlékét
Ma már csak régi emlék a szőlőhegyi iskola.
Az idei díjazott Somogyi Virág a képen Bíróné Berki Ilonával, szeretett osztályfőnökével látható
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap
– Az épületek még állnak, de a valaha országos hírnévre szert tett intézmény szép lassan leépült, bedarálta, megszüntette egyre személytelenebbé váló oktatási rendszerünk – összegzett Sajtos József, a Seregélyesi Baptista Általános Iskola igazgatója, amikor felidézte a szőlőhegyi tagintézmény utolsó vezetőjének alakját. Amikor Zsilovics Kálmánné, Teri néni nyugdíjba ment, szeretett iskolája is megszűnt.
– Ezt sajnos ő sem élte túl, az iskola megszűnését követően hamarosan elhunyt – folytatta az igazgató. – Tudtuk, éreztük, hogy az ő és a szőlőhegyi iskolai oktatás emlékét meg kell őrizni, az ott dolgozó remek pedagógusok munkája nem merülhet feledésbe.
E törekvés találkozott Teri néni lányának, Tímeának az elképzelésével. Ennek köszönhetően alapították meg a Teri néni díjat, amit minden tanévben az a szőlőhegyi diák kap, aki tanulmányi eredményével, közösségi munkájával, a sport és a művészetek területén nyújtott teljesítményével kiemelkedik a szőlőhegyi tanítványok közül. Erre idén Somogyi Virág 8. osztályos tanuló vált érdemessé, jutalmát, mint immár 11 esztendeje mindig, Teri néni lánya, Nagyné Zsilovics Tímea ajánlotta fel.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/XxIyqpjnGguDOPOd2G8bqEtpS-eYsad8IgOz5LpnFZc/fill/1844/2356/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YyY2M2OTg0ZjZkYjQ2NDlhMGU5MDgyZjg4YTFiMzEy.jpg)
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Zsilovics Kálmánné, Tórizs Teréz 1949-ben született és 2009-ben halt meg. Mindig is tanító szeretett volna lenni. Először képesítés nélkül dolgozott, majd a győri Tanítóképző Főiskolát már a két gyermeke nevelése mellett végezte el. A szőlőhegyi iskolába 1975-ben került: a kollégái között több említésre méltó pedagógus volt, jó közösséget alkottak.
– A gyerekkoromból arra emlékszem, hogy késő estig készült az óráira, miután bennünket lefektetett aludni – idézte emlékeit Nagyné Zsilovics Tímea. – Alsó tagozatban két évig engem is tanított, amit nem szerettem, mert úgy éreztem, sokkal szigorúbban bánik velem, mint a többiekkel. Nem volt kivételezés, és tanító néninek kellett szólítanom. Később, felnőtt fejjel láttam meg, hogy milyen is volt ő valójában: a családjáért és az iskoláért minden áldozatra kész, fáradságot nem ismerő.
Otthon rendszeresek voltak a beszélgetések a diákokról, a problémákról, ünnepélyekről, programokról. Talán ezért lett leánya is pedagógus.
– Igazi tanító volt. Türelemmel, szeretettel nevelt, a nehezen kezelhető, problémás gyerekekhez is megtalálta az utat. Volt olyan tanítványa, aki felnőttként, egy jóval távolabbi faluból hozta el a gyermekét hozzá, mert csak rá merte bízni a tanítását. A szülők gondjait is felvállalta, segített, ahol csak tudott, mindig elérhető volt számukra, mert fontos volt számára a szőlőhegyiek közössége.
Szőlőhegy minden lakójához eljutott a tevékenységével, valahogy mindenkit igyekezett bevonni, nevelni, alakítani, tanítani. Ezért is beszéltek róla „lámpásként” a sírjánál, ahogy a régi, igazi falusi tanítókat szokták emlegetni.
– A szőlőhegyi iskola az ő vezetése alatt négy alsós osztállyal működött, aztán összevonásra került sor, mert egyre kevesebb gyerek született – folytatta leánya. – Amikor 58 évesen nyugdíjba ment, a szőlőhegyi iskola is végleg bezárt. Egy évvel később tüdőrákot diagnosztizáltak nála, nyolc hónappal ezután meghalt. A halála után Sajtos Józseffel közösen beszéltünk arról, hogy valahogy fenn kell tartanunk az emlékét, azt a szellemiséget, amit ő és a kollégái képviseltek.
Így jött létre a „Teri néni díj”, amivel ő továbbra is ott lehet a tanítványok között. Azok a diákok, akik ezt ma kapják, már nem emlékezhetnek rá, de a szüleik, nagyszüleik igen. Ők tudnak mesélni arról, ki is volt Teri néni.
– Hálával tartozom a seregélyesi iskola igazgatójának, tantestületének, amiért ápolják az emlékét – emelte ki Nagyné Tímea. – A halála után rendezgettük a dolgait, és a kezembe akadt egy kockás füzet, amibe 1983-tól 2007-ig, a szőlőhegyi iskola megszűnéséig, évente feljegyzést készített a legfontosabb eseményekről. Az utolsó oldalon, az utolsó évzáróra írt befejező mondatai között ez áll: „…58 évemből 40 évet töltöttem ebben az iskolában mint tanítvány és dolgozó. Iskolai kulcsaimat június 30-án legszívesebben eldobnám, hogy az én kulcsaimmal senki ne zárhassa be szeretett iskolámat.”