2022.11.10. 13:30
Két új fellépővel és egy zenei CD-vel várják az érdeklődőket
A házigazda Gánti Német Nemzetiségi Dalkör mellett két, eddig a faluban még nem látott vendégelőadó is fellép a VIII. Gánti Dalostalálkozón, amelyre meglepetéssel is készülnek a helyiek.
Fotó: Kricskovics Antal
A találkozón minden évben hazai sváb dalkörök és kórusok lépnek fel a gántiak mellett. A szervezők igyekeznek évente mindig más fellépőket meghívni a rendezvényre, amelyre – a tavasszal bepótolt tavalyi találkozót követően - november 19-én szombaton 17 órakor kerül sor ismét a művelődési házban. A vendégelőadók ezúttal a vecsési Die Wetschescher Nachtigallen és a Kakasdi Német Nemzetiségi Kórus lesznek.
A Gánti Német Nemzetiségi Dalkör kisebb meglepetéssel is készül: az eseményre jelenik meg a dalkör tíz éves fennállása alkalmából kiadott zenei CD, amelyet ötszáz példányban nyomnak ki. A CD-t, melynek dalait Gánton rögzítették, a Gánti Német Nemzetiségi Önkormányzat részben saját, részben pedig pályázati támogatásból finanszírozta. Az albumot nem árusítják, ajándékba szánják, elsősorban a dalkör eseményein résztvevőknek.