2023.02.24. 12:00
Több tízezer liter használt sütőolajat gyűjtöttek már a fehérváriak
Közel 30 ezer liter használt sütőolajat adtak le a székesfehérvári lakosok az elmúlt hónapokban, ezzel pedig jelentős mértékben hozzájárultak a környezet védelméhez.
Fotó: Pesti Tamás / FMH-archív
A Depónia Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint Magyarországon évente több mint 50 ezer tonna olajat használnak fel sütéshez. A használt olaj elszállítása, újrahasznosítása elsősorban az üzemi konyháknál, éttermeknél van megoldva, a háztartások felhasználásának csupán 6-7 százaléka kerül újrahasznosításra.
A hulladékkezelő szolgáltató 2021 novemberében indította el Székesfehérváron az olaj begyűjtésére irányuló programot, amelynek keretében a város huszonkét pontjára helyeztek ki gyűjtőedényeket. A megyei jogú városok közül Fejér központja volt az első, ahol útjára indult a szolgáltatás, a Depónia tájékoztatása szerint pedig ez idő alatt közel 30 ezer liter használt sütőolajat gyűjtöttek itt össze.
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit