2023.05.31. 16:00
Brillíroztak a gyerekek a Németh László Általános Iskolában a Kihívás Napján (galéria, videó)
19 éve annak, hogy Székesfehérvár részt vesz az országos Kihívás Napja kezdeményezésben, mely keretén belül a rendszeres testmozgásra biztatják az embereket nemtől és kortól függetlenül.
Fotó: Nagy Norbert / FMH
Idén négy kategóriában lehetett benevezni a május 31-én tartott rendezvénysorozatra, jelentkezhettek munkahelyek, tagintézmények, települések és közösségek. Így tett többek között a székesfehérvári Németh László Általános Iskola is, ahol egész nap sportolhattak a gyerekek, hiszen az oktatási intézmény a maga kategóriájában benevezett a Kinder Joy of Moving kihívásba. Harsági Zsolt, az iskola testnevelés és földrajz szakos tanárától megtudtuk, hogy csak ebből az intézményből közel 500 kisdiák vett részt a kihívásban, első osztályos tanulóktól egészen a nyolcadik osztályos tanulókig. A Kinder Joy of Moving idei tematikája a sorverseny volt, így ennek értelmében a gyerekek 15 perces sorverseny ügyességi játékokban vehettek részt. Volt célba dobás, ugrálás, futás, szlalomozás és egyensúly gyakorlatok is. Kiérkezésünkkor éppen a negyedik évfolyamos diákok sorversenyébe leshettünk bele, akik szinte a kisujjukból rázták ki a feladatokat.
A pedagógus hozzátette még, hogy a sorversenyen túl más sportolási lehetőséget is kínált a Kihívás Napján az iskola, délután kosáredzések és labdajátékok voltak.
Kihívás Napja a Németh László Általános Iskolában
Fotók: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap