2023.12.11. 11:30
410 ezer forinttal támogatta az NFIU a Szent György Kórház Gyermek Osztályát
Katonai relikviákat és személyes kincseket bocsátottak árverezésre a NATO Erőket Integráló Elem Magyarország – NFIU – parancsnokságának tagjai, hogy az ott befolyt összeggel támogathassák a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött, Csecsemő és Gyermek Osztályát.
Fotó: Déri Brenda / FMH
A mostani a harmadik alkalma volt annak, hogy az NFIU jótékonysági aukciót szervezett, melynek célja, hogy az ott befolyt összegből egy általuk választott szervezetet segítsenek. A parancsnokság idén a Fejér Megye Gyermekeiért Alapítványt választotta, hogy rajtuk keresztül támogassa a kórház Gyermek Osztályát.
A hétfő délelőtt tartott ünnepélyes átadón, mely során a Gyermek Osztály 410 ezer forinttal lett gazdagabb Topor István ezredes, parancsnok elmondta a karácsony előtti jótékonyság az NFIU-nál már hagyomány. Korábban támogatták az Ezredéves Iskolát, illetve a tavalyi évben arra is volt példa, hogy az önkormányzattal közösen a hátrányos helyzetű családok ünnepi időszakát tették szebbé.
– A parancsnokság állományában a katonák összesen 10 országból vannak jelen, ők azok, akik felajánlják a saját személyes tárgyaikat, katonai ereklyéiket, majd ezeket előbb internetes, később pedig szabad licitre bocsátunk. Ebből sikerült összegyűjteni 410 ezer forintot, amit a Gyermek Osztálynak ajánlottunk fel.
![](https://cdn.feol.hu/2023/12/8vsrDA_Lozpe2u9S7Lao_oBqp2snh3btcGvp72dfzos/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhOWNlZWU5MmMyYzRmYWJhNTE4NzIzNTEyNGJhZDY1.jpg)
A befolyt összeg kapcsán Kálmán Andrea osztályvezető főorvos elárulta, főként eszközvásárlásra fordítják, de tervben van még egy osztályon belüli tanfolyam megszervezése is.
– Az adventi időszakban mindig megszaporodnak a különböző felajánlások, amikért nagyon hálásak vagyunk. Ezeket a legtöbb esetben, ahogy most is eszközvásárlásra fordítunk –.
Topor István a folyamatos NATO jelenlét fontosságáról elmondta még, hogy 2014 óta, a Krím- félsziget elfoglalása óta visszatértek a közös védelem elvéhez, ami annyit tesz, hogy megmutassák magukat a társadalomnak, illetve az NFIU feladata még, hogy elősegítsék, ha NATO erőket kell Magyarországra telepíteni.