2023.12.04. 19:19
Tízezer forintra emelkedhet a fehérvári idősek települési támogatása
A pénteki közgyűlés elé kerül a javaslat, miszerint az eddigi 7500 forintról 10 ezer forintra emelné meg az önkormányzat a fehérvári Időskorúak Települési Támogatását.
Forrás: Freepik
Több éves hagyomány, hogy minden esztendőben települési támogatást ad Székesfehérvár önkormányzata a városban élő 65 év feletti lakóknak. A 2019-ben indult program esetében évente átlagban 17.129 fő részére nyújtott a város támogatást.
Cser-Palkovics András friss Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy ezt az összeget szeretnék 10 ezer forintra növelni: "Szerencsére a helyi gazdaság teljesítménye, így helyi adóbevételeink és a takarékos gazdálkodás lehetővé teszik, hogy jövőre felemeljük a 7500 forintos támogatás összegét 10 000 forintra. A támogatást továbbra is igénylés útján lehet majd megkapni, erre azért van szükség, mert az önkormányzatnak nincsen nyilvántartása a székesfehérvári 65 év feletti polgárokról, illetve így adóteher nélkül tudjuk folyósítani az összeget." - fogalmazott bejegyzésében a város polgármestere, aki hozzátette, ez Székesfehérvár ajándéka mindazoknak, akik egy élet munkájával járultak hozzá városunk sikeréhez.
Az előterjesztésről az eheti közgyűlés dönthet majd, a polgármester bízik benne, hogy a testület egyhangúlag támogatja majd a tervezetet! A kérelmeket 2024 januárjától lehet érvényesen benyújtani, az év során bármikor.