2024.04.29. 09:19
Letették az alapjait egy új tanösvénynek Fehérvárcsurgón
Április 26-án, pénteken a Károlyi-kastély parkjában és látogatóközpontjában megünnepelték, az Európai történelmi kertek napját. Az eseményen szakemberek és gyermekek ültettek fákat, ezzel indítva el egy dendrológiai tanösvényt.
A Károlyi József Tagiskola diákjai sokat megtudtak más országok történelmi kertjeiről és az ültetésről is
Forrás: Kastély
Egy különleges újdonság kialakításának az első mérföldköve is volt az Európai történelmi kertek napja a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély parkjában.
–Az esemény szereplői a helyi Károlyi József Tagiskola tanulóinak közreműködésével kívánták hangsúlyozni a történelmi kertek jelentőségét. A programok nyitányaként rövid előadás mutatta be, milyen módon került az Európa Tanács Történelmi Kertek Európai Útvonalába a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély parkja. Az iskola tanulói Debreczy Zsolt és Rácz István, a közeli, iszkaszentgyörgyi kastélyban működő Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány igazgatói vezetésével részt vettek a Károlyi-kastélyparkban most épülő dendrológiai tanösvény első nyolc fájának ültetésén–fogalmazott Fekete Ágnes, a kastély munkatársa.
![](https://cdn.feol.hu/2024/04/T_YcyvlD2RCaPGu6znyYnYzAK8hSs9bKefUPit3E-DQ/fit/1024/682/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyMzExNGM3MzMwZTRjMTA5ODU0ZDA1ZTE3NzY2NTZh.jpg)
A program az iskolai diákjai számára kiírt fotópályázat eredményhirdetésével és a legjobb fotókból összeállított kiállítás megnyitójával ért véget.