2024.05.28. 19:00
Bemutatják A középosztály forradalma című kötetet
Könyvbemutatóval folytatódik a Mathias Corvinus Collegium Székesfehérvári Képzési Központjának ismeretterjesztő programsorozata. „A középosztály forradalma – meritokratikus stratégia a 21. századra” című kiadványt ismerhetik meg az érdeklődők.
A könyvbemutatón részt vesz a szerző, György László közgazdász, szakpolitikus, docens, címzetes egyetemi tanár, a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos is. A középosztály forradalma – meritokratikus stratégia a 21. századra című műve Magyarország példáján keresztül mutatja be a nyugaton a globalizáció legnagyobb vesztesének számító középosztály megerősítésének lehetőségeit – hívta fel a figyelmet az ÖKK közleménye.
Magyarországon a középosztály a 2011 és 2021 közötti tíz évben több mint másfélszeresére bővült, ami azt tükrözi, hogy érdemben sikerült megerősíteni a dolgozó, gyermeket nevelő és vállalkozó középosztályt, illetve hozzájárulni a jóllét fenntartható növekedéséhez.
A pénteken 17.00 órakor kezdődő eseményre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Előzetesen az alábbi linken lehet jelentkezni:
A középosztály forradalma | MCC Feliratkozás
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit