2024.05.14. 11:30
Elektromos rolleresek, figyelem! – rátok is vonatkozhatnak az új szabályok
A hamarosan életbe lépő új szabály az e-roller tulajdonosokat is érintheti, ugyanis július 16-tól bővül azon járművek köre, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni.
Fotó: Shutterstock
Az április 30-án kihirdetett új rendelkezés szerint az egyes mikromobilitási eszközökre is kiterjed a kgfb. ám az, hogy ez melyik járművet érinti az a gépjármű nettó tömegétől és annak tervezési sebességétől függ – derül ki a MABISZ közleményéből, ahogy az is, hogy a biztosítók legkésőbb június 8-ig állítják össze a mikromobilitási eszközökre vonatkozó díjtarifájukat, és az érintetteknek július 16-tól kell rendelkezniük érvényes kgfb-vel.
Hangsúlyozzák továbbá, hogy olyan gépjármű esetében, amit nem vettek hatósági nyilvántartásba, azaz nincs rendszáma, a mindenkori használó is üzemben tartónak minősül. Ezért használat előtt mindenképpen meg kell győződni arról, hogy a járműnek kell-e, illetve van-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása.
A MABISZ közzétett egy ábrát is, melyen jól látszik, hogy melyek azok a járművek, amelyekre az új szabályok alapján kell kgfb-t kötni. Hozzátéve az ábra tájékoztató jellegű: nem helyettesíti, nem egészíti ki és nem írja felül a hatályos jogszabályok rendelkezéseit.
E szerint ugyanekkor 25 kg-t nem meghaladó saját tömegű járművekre abban az esetben kell, ha tervezési sebessége meghaladja a 25km/h-t. Illetve a 25 kg-t meghaladó saját tömegű járművekre akkor kell, ha a 14 km/h-t haladja meg a tervezési sebesség.
![](https://cdn.feol.hu/2024/05/6PBUT0M00hIu-rq-1Hu_ydbIebplp30564QRubssC-M/fit/907/630/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUyNDZkODk0OGVmYTRkZGI4YjczZjFhZDg3ZTdhMWY4.jpg)