Ismét az arcunkba vágják a hazugságaikat

Gimnazista éveim egyik történelemtanára jut eszembe, akitől ha óra előtt elvettük volna a tankönyvet, összekeveri a mohácsi vészt a peronoszpórával. Egy alkalommal annyira túl akarta teljesíteni kommunista meggyőződése és a párt diktálta kvótát, hogy szó szerint kijelentette: végképp eldőlt, a Szovjetunió vitathatatlan technikai fölényben áll az Egyesült Államokkal szemben. Nem voltunk már gyerekek, láttunk Zsigulit és Fordot, szívtunk Fecskét és Marlborót, következett az érettségi, a katonaság, majd számomra a disszidálás, másoknak az egyetem. Nem bírtunk magunkkal és tiszteletlenül kiröhögtük a buta asszonyt, aki ha él, talán még ma is azon csodálkozik, hogy szavai után néhány évvel recsegve-ropogva összeomlott a Moszkvából irányított élhetetlen birodalom.

Múltamból ez a jelenet, a gúnyos és meggondolatlan kacajunkat követő botrány és a fegyelmi tárgyalás jutott eszembe, amikor ma ennek a másik birodalomnak a nyilatkozatát elolvastam. Összességében ugyanis az egész nem egyéb zsarolásnál, amely egybecseng azokkal a legutóbbi lépésekkel, amelyek energiaellátásunk veszélyeztetésével próbálják megváltoztatni azt a politikát, amelyre a magyar szavazók többsége sokadszorra és következetesen mond igent. Sorolhatnánk az érveket tovább, például azt, mennyire nevetséges korrupciós veszélyről beszélni hazánkkal kapcsolatban egy olyan grémium részéről, amelynek vezetője a telefonját nyomkodva intézkedik az unió milliárdos beszerzéseiről. Sajtószabadságról, amikor a kontinens nyugati felén szinte csak az uralkodó véleményt lehet anélkül elmondani és leírni, hogy annak képviselője ne legyen egzisztenciális támadások célpontja. Bírálni migrációs, önvédelmi politikánkat, amikor egy hadseregnyi rendfenntartóra van szükség ahhoz, hogy – ezt még nem tudjuk – ne fulladjon vérfürdőbe egy részben dologtalan muzulmánok lakta európai városban az olimpia.

Talán hagyjuk ezt, mert nincs új a Nap alatt, ezek nem lesznek különbek. Mint ahogyan azok sem, akik uniós gazdáikat szolgálva továbbra is hajlandók a saját hazájuknak kárt okozni annak érdekében, hogy hatalomra jussanak, legyenek akármennyire híján alapvető morális tartásnak, bővelkedjenek jellemhibákban, csúszkáljanak tinik szoknyái alatt. Amint szeretett edzőm mondogatta annak idején, akiknél a szorgalom csak tehetségtelenséggel párosul. Ennyi idő után kimondhatjuk, nem következett be remélt mértékben változás az Európai Unióban, hiába nyilvánított határozott akaratot a kontinens konzervatív, szuverenista része, ez kevés lett ahhoz, hogy a baloldali, globalista politika boszorkánykonyhájában kiloccsanjon a leves.  

Annak idején, amikor még a nyomtatott sajtó volt az irányadó, mindenféle újság és kiadvány járt a Fejér Megyei Hírlap szerkesztőségének. Attól fogva, hogy Csurka István hetilapja megjelent, tüntetően és következetesen mindig az én asztalomra csapták le az újságot, hiszen többnyire az előző rendszerben tanult és szocializálódott kollégáim személyes sértésnek vették az abban leírtakat. Így aztán ismertem Csurka tanulmányait és tudom, hogy mára félelmetes módon beváltak a jóslatai nem csak az Európát fenyegető migrációról – amit ő népvándorlásnak nevezett –, hanem a magyarországi baloldal árulásáról és az Európai Unió birodalmi, nemzeti szuverenitást elnyomó politikájáról, valamint a folyamat mögött álló globális háttérhatalomról is. Csurka István az ezredfordulós években komolyan aggódott attól, ami hazánkkal történhet az uniós csatlakozás után. Őrültnek nevezték érte a szocialista-liberális véleményvezérek – és mindenben igaza lett.