2 órája
Patrik és Füles elhagyta a megyét
A 19 éves Patrik és szamara, Füles kalandjáról először néhány nappal ezelőtt írtunk. A fiatal arra vállalkozott, hogy szamarával Ásotthalomról indulva gyalog eljusson Mosonmagyaróvárra.
Fotó: Fehér Gábor /Fejér Megyei Hírlap
Mint azt írtuk Patrik és Füles július elején vágott bele a kalandba, ekkor indultak Ásotthalomról, útjuk során pedig számos településen is áthaladnak a megyében. Megfordultak már Daruszentmiklóson, Mezőfalván, Hantoson, Abán, múlt pénteken pedig megérkeztek Szabadbattyánba is, ahol a helyiek és a környező településekről érkezők is találkozhattak velük a művelődési ház udvarán, ahol a battyániak vendégül látták őket. Az önkormányzat nevében a Logsol Kft. gondoskodott Szabadbattyánban Patrik és Füles szállásáról.
![](https://cdn.feol.hu/2024/07/HIfrz72iVp0aWHRzhfYSLJB0vl4cBCjsCwWzCQq-vLE/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzczZTRiYzc1NjU4OTQxNDNhNzFmNTJmZGI4MjFjNTY4.jpg)
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Egy kis pihenést követően aztán ismét útra keltek, de ezúttal nem csak kettesben, ugyanis a helyiek egy darabig elkísérték őket – tudatta velünk Kovács Péter, polgármester.
![](https://cdn.feol.hu/2024/07/Bz3u1vVJzihhf9VYYlHy2qHqPflPaOs9qzXlQaT8bTQ/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0NjY0MTNjMDYyNjRiODdhZTJkM2U0MWRiZTQ4ZTIz.jpg)
Forrás: Kovács Péter
Vasárnap reggel már Sárkesziről jelentkeztek be a közösségi oldalon, ezzel pedig áthaladtak utolsó Fejér megyei állomásukon is.
Ma reggel Sárkesziről egyből Veszprém megyébe, Ősibe mentek, onnan pedig Várpalotán át folytatják a túrát.