Csipkézés egy héten át, három technikával Székesfehérváron

Ha feleannyi türelmem lenne, mint a csipkeverőknek, már sokra vittem volna kézimunkázás terén. Számomra mindig csoda látni, hogyan bánnak e mesterség művelői az orsóval, kiigazodva azon, a sok közül éppen melyiket kell használni.

Pedig a Fehérvári Csipkehét visszatérő szakmai vezetője, Kárpáti Veronika csipkeverő, szakoktató szerint nem olyan bonyolult az egész, teljesen kezdőként is tudnék boldogulni közöttük. Volt is náluk olyan résztvevő, aki az alapoktól kezdte a csipkeverést, s a tudásának megfelelő feladatot kapott. A többség azonban már haladó szinten dolgozott, ők továbbfejleszthették a tudásukat. Az idén az Angliából származó Bedfordshire technikát, a balatonendrédi dupla pávafarkas szélcsipkét és gömöri technikát tanulhattak. A tábor pedig ezúttal az Otthonról haza – kulturális kapcsolatok erősítése a Kárpát-medencében című projekt részeként valósult meg. A határon átnyúló kapcsolatok erősítésének köszönhetően három Rozsnyóról érkezett oktató is segítette a munkát. Ők: Angela Czintelová, Anka Urbánová és Malvina Jakabová.

Kárpáti Veronika a technikákat részletezve elmondta: a tradicionális Bedfordshire csipke különlegessége a sok levélke és fonás. A felvidéki magyarok is előszeretettel alkalmazták régebben ezt a módszert, ami ma főleg szélcsipkéknél használatos. A szlovákiai oktatóktól a gömöri csipkézés rejtelmeit lehetett ellesni. Erről tudni érdemes, hogy a fehér mellé jellemzően valamilyen más szín is kerül. A harmadik téma a dupla pávafarkas balatonendrédi csipke, amely a 19. század végéről származik. Ezt eredetileg főleg nagyméretű függönyökön, terítőkön használták. Elég munkás elkészíteni, 45-50 pár is kell hozzá.

A technikák nehézségi fokáról érdeklődve Veronika úgy fogalmazott: nagyon oda kell figyelni. Még egy haladó csipkeverőnek is kihívást jelentenek. Ráadásul ő minden alkalommal mutat valami turpisságot, különlegességet, amely külön összpontosítást igényel. Ez alkalommal az úgynevezett láthatatlan eldolgozás került terítékre. Ennek lényege, hogy a csipke két összeérő végét úgy kell eldolgozni, hogy azt ne lehessen észrevenni. Ettől lesz igazán szép a munka.

A csipkehét résztvevői általában inkább a közép- és az idősebb korosztályból kerülnek ki, de idén volt több fiatal is. Utóbbiak nehezebben megfoghatók, mert a mai világban nagyjából minden a gyorsaságról szól, s nem mindig elég türelmesek. Pedig a csipkével sok munka van, egy kisebb darab elkészülése is több napot igényelhet. A befektetett energia viszont nagyon megtérül a gyönyörű csipkéket látva.

A Művészetek Háza tükrös termében, ahol a foglalkozást tartották, már hét közben is szebbnél-szebb darabokat láttuk két paravánon. Veronika elmondta: ilyenkor kisebb kiállítást rendeznek, s a munkák közé felkerülnek a jól sikerült friss csipkék is. A finoman kidolgozott, kisebb-nagyobb darabokon tanulmányozhattuk a különféle mintákat, színeket, újra és újra megállapítva, mennyi munkát fektettek egy-egy csipke elkészülésébe.

A tábor tizenkilenc résztvevője lázasan, türelemmel dolgozott, így a hét végére bizonyára több mutatós darabbal térhettek haza.