A néző is ott lesz a lövészárokban! – Szeptemberben elkészül Aracsi Norbert új filmje

Eredetileg május 9-én, a II. világháború befejezésének 75. évfordulóján terveztétek bemutatni a filmet. Ezt a koronavírus meghiúsította, ami viszont akár lehetőséget is nyújtott arra, hogy még színesítsetek az alkotáson. Mi történt az elmúlt 4 hónapban?

– Március elejére elkészültünk a film vágásával, viszont a hang, a zörejezés, a filmzene még hátra volt, sőt utószinkronnal is számolnunk kellett. A vágás során ugyanis rájöttünk, hogy extra hangokkal, párbeszédekkel lehetne még emelni a mű hangulatán. A koronavírus első hulláma alatt nem lehetett ezeket a folyamatokat elvégezni, hiszen jó párhoz a személyes jelenlétre lett volna szükség. Május végén, június közepén tudtunk végül utószinkronizálni, majd ezt követően kezdtük a hang utómunkáját, ezzel párhuzamosan pedig a filmzene is készült. Mivel mind a hangmérnöknek, mind nekem az első háborús alkotásunk az Elfelejtett nemzedék, így a lehető leghitelesebb, és a nézőt a történésekbe berántó zörejek, lövéshangok megtalálása hosszú kísérletezés végeredménye.

Beszéljünk egy kicsit a zenéről, hiszen arról idáig szinte semmit nem lehetett hallani. Ki lesz a zeneszerző és milyen stílusú muzsika készül?

– Zenész barátomat, Zoller Zsoltot kértem fel a filmzene megkomponálására. Közel 10 éve ismerjük egymást, a Dunaújvárosi Főiskolán találkoztunk. A filmes karrierünk együtt indult az intézményben, amikor egy tanárunk felhívta a figyelmünket egy németországi filmfesztiválra. Készítettünk rá egy kisfilmet, melynek társarendezője voltam én, Zsolt pedig a zenéért felelt. Ezen a megmérettetésen elhoztuk a legjobb filmzene és a legjobb kisfilm díját is.

Az előző alkotásom, az Emlékezz rám esetén ugyan nem vele dolgoztam, de most mindenképp szerettem volna őt felkérni. Hasonló a stílusunk, jól megértjük egymást, és gyorsan tudunk haladni, ami a filmes világban igazán értékes dolog.

Magáról a zenéről azt érdemes tudni, hogy alapvetően a Csernobil című sorozat aláfestése inspirált minket, ezáltal inkább zörejes, atmoszférikus hangzás készül a filmhez, virtuális hangszerekkel.

Az Elfelejtett nemzedék egy háborús film. Ez együtt jár bizonyos nézői elvárásokkal. Mennyire akció, mennyire dráma a film váza?

– Kezdetben 10 milliós költségvetéssel kalkuláltunk, és egy picit más forgatókönyvvel dolgoztunk. Amikor elkezdtek érkezni a támogatók, éreztük, hogy ez az összeg nem lesz meg, emiatt egy kicsit átalakítottam a sztorit. A gerincét nem, inkább csak a körítést. Sokkal emberibb lett, engedtem kicsit a látványból és inkább az érzelmi oldal felé fordultam. Ettől függetlenül természetesen van benne akció, elég egyedi módon lesz bemutatva, de inkább egy lelki hullámvasút az alkotás. Gondoljunk csak bele: négy magyar katona egy lövészárokban, akik csak magukra számíthatnak, miközben a háborúnak lassan vége, az oroszok pedig elérik hazánk területét. A többit már el lehet képzelni.

Ha jól végezzük a dolgunk, akkor 25 perc után a néző úgy fog távozni a moziteremből, mint egy katona, aki hazatért a háborúból.

Milyen technikával forgattatok?

– Mivel nagyon kicsi volt a hely a lövészárokban, így egy Arri Alexa Minivel dolgoztunk, hozzá pedig az operatőr, Kalotai Dániel anamorfikus lencséket válogatott össze. Óriási kihívás volt, hogy a jelenetek többségében egysnittesek, azaz nincs bennük vágás. Ezáltal a néző is ott van a lövészárokban, igazán egyedi hangulatot tud kölcsönözni a filmnek.

Maga a forgatás fizikailag nagyon megterhelő volt. Az első három napon jeges hideg fogadott minket, hóval, ami a történelmi hitelesség miatt jól jött. Ez azonban az utolsó két napra olvadni kezdett, így pétisóval kellett helyettesítenünk a havat, egy-két képre pedig digitálisan varázsoltuk rá a téli időt.

Mennyire nehéz vidékiként filmet készíteni?

– Tíz éve filmezek, és az első évek borzasztó nehezek voltak, főként mert nem rendelkeztem kapcsolati hálóval. Most már több gyártócéggel is jó viszonyt ápolok, és olyan szakemberek vesznek körbe, akiknek a neve garanciát jelent arra, hogy egy pályázat során egyáltalán nem okoz gondot a fehérvári mivoltam.

Az Elfelejtett nemzedék vágója például az a Duszka Péter Gábor, aki diák Oscart nyert az Ostrom című filmjével. Ha van egy jó történet a kezedben, amit jól el is tudsz adni, nem számít, hogy függetlenfilmes vagy-e.

Mit látsz most, mikorra várható az Elfelejtett nemzedék bemutatója, új előzetese?

– Nagyjából másfél héten belül befejezzük a filmet. Ezt egy tesztvetítés követi, ami alapján készül majd az előzetes. Úgy gondolom, hogy ez szeptember közepén debütálhat is, a hónap második felében pedig mindenképpen szeretném magát az alkotást is valamilyen módon bemutatni. A filmfesztiválok szigorú szabályai miatt azon még gondolkodunk, hogy nyilvános, sajtónyilvános vagy stábvetítés legyen-e ez az esemény, de idővel tervben van, hogy a filmet akár oktatási célokra is lehet majd használni, elvinnénk középiskolákba, és beszélgetnénk a korszakról a diákokkal. Fontos, mert erről a korról sok tévhit kering, és talán pont ez az a korosztály, aki a legkönnyebben tud majd azonosulni a filmmel, hiszen a főszereplő is hasonló korú.

Mindezt a fesztiválszezon után?

– Szeretném, ha ez már a fesztiváloztatás közben is elindulhatna. Sajnos a koronavírus második hulláma előfordulhat, hogy hamar el fogja dönteni ezt a kérdést. A fesztiváloztatás is veszélyben van, sok verseny kérdőjelessé vált a pandémia miatt. Egyesek online formában szeretnék megvalósítani ezeket az eseményeket, azonban ha ilyenre kerül sor, mi biztosan kihagyjuk, mert ez az alkotás mozivászonra kívánkozik.

Sokak számára a kisfilm nem is igazi film. Mit gondolsz erről?

– Pont az Elfelejtett nemzedéknél derült ki, hogy lett volna bennünk annyi erő és tudás, hogy akár háromszor ennyit is le tudtunk volna forgatni. Így öt nap alatt készült 25 perc. Úgy vélem, hogy a kisfilmeket talán még jobban meg is kellene becsülnie a nézőknek, hiszen negyed órában sokkal nehezebb egy történetet elmesélni, mint másfél órában kibontani. Itt minden egyes szó, pillantás sokkal nagyobb jelentőséggel bír. Ráadásul a kisfilmes, és a függetlenfilmes alkotók többsége saját költségből, idejüket nem sajnálva készítik el műveiket, és bizony nem egy bőven világszínvonalat képvisel.

Nagyon sajánlom emiatt, hogy nincs idahaza egy olyan szolgáltató, aki nem hajnali 3-kor adja le ezeket a műveket, hanem akár folyamatosan. Ugyanis ez a legnagyobb gond a rövidfilmekkel: nem jutnak el a nézőikhez, pedig ezek az alkotások is készülnek valakinek, keresik a közönségüket. A fesztiválok pont erre a célra lennének jók, de idén a koronavírus itt is nehézségeket okoz.

Tervben vannak már következő projektek is?

– Maradnék a történelmifilmes vonalon. Már az Elfelejtett nemzedék előtt körvonalazódott bennem egy alkotás Csontváry Kosztka Tivadarról, akár kisfilm, akár tévéfilm formájában, melyben szeretném a nézőket jobban megismertetni a festő személyiségével, a történet az egyik művének megszületéséről szólna. Találtam az életében olyan szegmenseket, amiről talán még nem beszéltek itthon, másrészt a nézők számára is érdekes lehet. A forgatókönyvön most dolgozom.

Rendezői pályafutásodban hol foglal helyet az Elfelejtett nemzedék?

– Az első sikereim az Emlékezz rámhoz köthetők, viszont úgy érzem, hogy ezzel a kisfilmmel szintet léptem. Nagyon fontos lépcső abban, hogy elérjem a célom, hogy tévéfilmet vagy nagyjátékfilmet készítsek. Sokat tanultam belőle, sok mindent másként csinálnék, de a legjobban annak örülök, hogy látom a fejlődést. Kalotai Dániellel évek óta dolgozunk együtt, próbálunk lépcsőzetesen építkezni. Amióta filmezek, természetesen bennem van a nagyjátékfilm vágya. A karrierem elején biztos is voltam benne, hogy simán összerakok egyet, aztán hamar rájöttem a hiányosságaimra. Ezért is jók a kisfilmek, mert a készítésük során az ember gyakorlatban tanulja ki a szakmát. Az Elfelejtett nemzedék bizonyíték lehet arra, hogy függetlenfilmesek is tudnak olyan minőséget készíteni, ami alapján később egy mozifilmet is bátran rájuk lehet bízni. Sokféle alkotóra van szüksége az országnak, hogy ne csak drámát és művészfilmet, hanem horrort, akciót, thrillert vagy épp történelmi alkotást is nézhessenek a magyar nézők. Csak így lehet színes a hazai filmes kultúra. A technika pedig adott, így mindenkit bátorítok rá, hogy ha van egy jó történet a fejében, ragadjon kamerát és valósítsa meg az álmait!