2021.03.11. 07:05
Immáron díj is őrzi Siklósi Örs emlékét
Az AWS nemrég elhunyt, fehérvári kötődésű énekeséről zenei díjat neveztek el. A nevével fémjelzett elismerést a legjobb frontemberek kaphatják meg.
Siklósi Örs igazi frontember volt, nem véletlen, hogy díjat is elneveztek róla
Fotó: Dombóvári Tamás / Bors
Február elején tragikus hirtelenséggel hunyt el Siklósi Örs, az AWS frontembere. A zenekart 2006 nyarán alapították, az együttes neve az Ants With Slippers – magyarra fordítva papucsos hangyák – rövidítése. Első albumuk két dal kivételével angol nyelven született, később már magyar számokat is írtak.
A zenekar Viszlát nyár című dalával képviselte Magyarországot a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon. A 29 éves korában elhunyt frontember emlékét családja, barátai, zenésztársai és rajongói mellett most már díj is őrzi.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/UqDmAgnHJJQcz5yvRXr0BQofQPv8iKRQyXZdHnum5jI/fill/2560/1709/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEyMzIzNDJkOTM3NzRmNTk4MjU2YTAxN2FjYjA4M2Q3.jpg)
Fotó: Dombóvári Tamás / Bors
A nagyszabású zeneipari összefogásnak köszönhetően idén is megrendezik ugyanis a Fülesbagoly Tehetségkutatókat, amelyeknek a korábbi évekhez hasonlóan Debrecen, Budapest és Martonvásár ad otthont. A zenekarok által beküldött hangfelvételeket előzsűrizik, a döntőkbe a legjobb tíz produkció kerül be. A zenekarok ekkor ekkor 15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zenei szakemberekből álló zsűri előtt.
A tehetségkutatón megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt és a legjobb dalszövegírót is, ők valamennyien értékes nyereményekkel gazdagodhatnak. A három győztes részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató nagydöntőjében, ahol a fődíj hárommillió forint. Emellett megemlékeznek a fehérvári kötődésű Siklósi Örsről is. A nevével fémjelzett díjat mindhárom döntőben a legjobb frontembernek adják át.