Frissen Fejérből

2021.09.10. 20:04

A legelőink hangja – Hangszerkészítésről hallhattak előadást az érdeklődők Gárdonyban

Két eseményt kötött össze a népzene és a népművészet szeretete pénteken késő délután a gárdonyi Nemzedékek Házában.

Tihanyi Tamás

Ocsenás Katalin igazgató az ajtóban fogadta a látogatókat az intézményben, ahol Viasz Zoltán népi hangszerkészítő mester volt a vendég előadó, aki a magyar pásztorfurulyákról tartott előadást és meg is szólaltatta a magával hozott gyönyörű hangszereket. A sárbogárdi népihangszer készítő szerint pásztorfurulyának klasszikusan azt nevezzük, amit a pásztor a saját szerszámaival otthon, vagy éppen a legelőn el tudott készíteni. Így ő sem esztergál, nem használ elektromos áramot, legfeljebb csak a világításhoz. Kézi szerszámokkal lát munkához: reszelővel, vésővel, faragó késsel, csiszolópapírral dolgozik.

A Kákics zenekar táncházba várta a kicsiket és nagyokat
Fotó: Tihanyi Tamás

Viasz Zoltán – aki ma már a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület elnöke –, már fiatalemberként készített hangszereket, és amikor egyszer a szekszárdi Bartina zenekar ott járt náluk Sárbogárdon, meghallgatta őket és a tőlük kapott tanácsok alapján indult el azon a pályán, amelynek ma már elismert szakértője, mestere. Szerinte egyébként talán az ötlyukú, körülbelül egy méter hosszúságú dél-dunántúli, úgynevezett hosszú furulyát – vagy ahogyan népiesen mondják, hosszi furuglát – a legnehezebb jól megcsinálni a magyar pásztorhangszerek közül.

Miközben Viasz Zoltán a szívének oly kedves hangszerekről beszélt, a színházteremben Tárnok Ákos vezetésével a Kákics zenekar húzta a talpalávalót a gyerekeknek, majd táncra várta egy óra elteltével a Nemzedékek Házába a felnőtt látogatókat is. Szeptember 11-én, szombaton a Velencei-tavi Galériában 15 órakor kezdődik a megye képzőművészeinek őszi tárlata, az agárdi ligetben bábszínház, Dinnyésen pedig egész napos piknik lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában