2021.09.13. 07:10
Családias hangulatú zeneszerzői est Nyéken
A Halász-kastélyban csendültek fel szombaton este a Keresztury-Albert Zsolt zeneszerző által írt művek fiatal előadóművészek, zeneakadémisták tolmácsolásában.
Képünkön Gál-Tamási Anna, Asztalos Dorottya, Albert Béla valamint Tóka Szabolcs adja elő Keresztury-Albert Zsolt egyik művét
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Szombat este 18 órakor kezdődött a koncert, a hangszerek játéka a kastélyban, de azért némelyik darabot énekelve is hallhattuk. Hétköznapok a Pusztában címmel rendezte meg Zsolt az ötödik zeneszerzői estjét, melynek nem is találhatott volna jobb helyszínt, mint a Halász-kastély idilli környezetét. Zsolt a zeneiskolai előtanulmányok után harmincéves korában kezdett el orgonán játszani, s ekkoriban kezdett el először gitárra írt, könnyedebb darabokat alkotni.
A népzenék motívumai már ekkor is fellelhetők voltak műveiben. Később elkezdett nyitni a néptánc felé, így került közvetlen kapcsolatba a magyar népzenével, ami azóta is munkássága ihletője és éltetője. Amint arról szombati interjúnkban Zsolt beszélt, ő maga nem szereti előadni szerzeményeit, inkább a háttérben dolgozik, az alkotás az ő asztala. Éppen ezért zeneakadémisták, fiatal előadóművészek és az édesapja szólaltatták meg műveit.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/h95bTiA2a7bwhnoO_MfwFrAsJawE8F1DQG5LQGS5kMM/fill/5067/3378/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y3NzE1ZGFhMGU5NDRlNjU5NGU1M2RmYmZjNWRiNTk5.jpg)
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Ennek ellenére mégis láthattuk egy kis ideig a rivaldafényben, ugyanis az est házigazdája szerepet azért elvállalta. A darabok és az előadók felkonferálásáért felelt, illetve némelyik mű megszületésével kapcsolatban elmesélt egy-egy történetet is. A közel másfél órás műsor alatt hét darabot hallhattunk, hol zongorán, hol pedig trióban – hegedű, zongora, cselló. Majd az esemény zárásaként egy közös koccintásra invitálta a megjelenteket. A meghívással sokan éltek, így a végére egy valóban családias, beszélgetős este kerekedett Kápolnásnyéken.
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit