2022.03.06. 07:10
Nem volt hiány tehetségekből a II. Főnix online mesemondó versenyen
A tavalyi év nagy sikere után ismételten megszervezték Gyúró Község Önkormányzata jóvoltából a II. Főnix online mesemondó versenyt, amelyet egyébként a magyar kultúra napja ihletett. A tehetségekből az idei megmérettetésen sem volt hiány, így a zsűrinek bizony nem volt könnyű dolga a helyezések eldöntésénél.
Kovács Dominik és Kovács Benett, a verseny első és második helyezettje
Forrás: Kecskés Zoltán / Fejér Megyei Hírlap
Ahogy azt a szervezőtől megtudtuk, tavaly a pandémiás helyzetben sem szerették volna ünneplés nélkül hagyni ezt a jeles napot, így jött az ötlet, hogy a meséken, mesélőkön keresztül mutatják meg kultúránk sokszínűségét. – Minden résztvevő – mesélő, zsűri és hallgatóság – számára a biztonságos online tér adta lehetőséget kihasználva arra hívtunk fel kicsiket és nagyokat, hogy szívüknek kedves, szabadon választott mese elmondását rögzítsék maximum öt perc terjedelemben. A meséket helyi pedagógusokból álló háromfős zsűri értékelte szakmailag, illetve egy versenyző közönségdíjban részesült. A felvételek felkerültek az esemény közösségi oldalára, ott nyílt lehetőség közönségszavazásra is – mesélte Hársfalvi Mária, a Gyúrói Faluház és Könyvtár vezetője, a verseny szervezője. Tavaly négy kategóriában (óvodás, alsós, felsős és felnőtt) díjazták az indulókat. Akkor nem is remélték, hogy országos érdeklődést vált ki a kezdeményezésük. Idén pedig kimondottan a helyi, illetve környékbeli lakosságot szerették volna megmozgatni, így a jelentkezők körét a Martonvásári járásra szűkítették. 2022-ben alsósok körében hirdettek eredményt, akik lelkesen és nagy átéléssel adták elő produkciójukat. A II. Főnix online mesemondó versenyt a zsűri döntése alapján Kovács Dominik nyerte, Karinthy Ferenc Adagolás című művével. A humoros, könnyed hangulatú költemény egy olyan gyerekről szól, aki nem mondja meg otthon azt, hogy intőt kapott az iskolában. Taktikusan és részleteiben adja elő az igazságot a szüleinek. A képzeletbeli dobogó második fokára Kovács Benett állhatott (Kunos Ignác: Egy aranyos történet, ami Naszredin hodzsával gyerekkorában esett meg), míg a harmadik helyen Pleszkó Fanni (Tél, cigány népmese) végzett, aki a közönség díját is magáénak tudhatja. A jól felkészült versenyzők oklevelet, könyvjutalmat és egy kis édességet kaptak munkájukért.
Frissen Fejérből
- Miért válasszunk menhelyi kutyust?
- Három gépkocsi karambolozott Székesfehérváron
- Videó: Váratlan jégeső verte a földet Székesfehérváron
- Emberségből jeles - Kitüntetéssel ismerték el munkájukat
- Tűzoltók testközelből – bárki beléphet a Fejér megyei laktanyákba