Frissen Fejérből

2023.04.11. 19:30

Pékségben, presszóban is szerephez jutott a líra Fehérváron

Radnóti- vagy Kemény István-verset a kávé mellé? Többen kényeztették magukat így A magyar költészet napján. Mások posztoltak, illetve verseket mondtak, írtak és olvastak az emlékezetes évfordulón.

Bokros Judit

Az egyik fehérvári pékségben meglepetés verseket húzhattak a vásárlók

Fotó: Bokros Judit / FMH

A magyar költészet napját most is sokan sokféleképpen ünneplik, ünnepelték április 11-én, illetve kicsivel előtte vagy utána. A hagyományosnak mondható irodalmi estek, beszélgetések mellett voltak egészen izgalmas, újszerű kezdeményezések is: Somos Ákos, a Teleki Diákszínpad vezetője, aki maga is szerepel egy-egy darabban és versíró ember, például kitalálta a Verspresszót. A kezdeményezés lényege az volt, hogy Ákos április 11-én, kedden kétszer is beült a Fő utcai kávézóba, ahol körülbelül másfél órán keresztül várta azokat, akik szerették volna, hogy verset mondjon nekik. Mert azt vallja: a költészet, a vers párbeszéd, ezért választotta ezúttal a líra népszerűsítését ebben a formában. Ötletét a közösségi oldalon tette közzé, és látszott: igen sokan szimpatizálnak vele, legalábbis a virtuális térben. Kedden kiderült, hogy a gyakorlatban is többen éltek a lehetőséggel, mert amikor délelőtt 10 körül odaültem Ákoshoz, előttem már „megfordultak a Verspresszóban” négyen-öten.

– Régebben a Budai úti Tagkönyvtárban adtam műsort a költészet napján, nagyjából három alkalommal. Csináltam egy összeállítást versekből, és azt adtam elő. Most ehelyett találtam ki ezt a közvetlenebb, személyesebb változatot. Annak idején Jordán Tamás színi iskolájában azt a hozzáállást sajátítottam el, hogy a vers nem elszavalandó alkotás, hanem azon keresztül egyfajta párbeszédet folytatunk másokkal. Ezt akartam most én is megvalósítani, tehát így akartam beszélgetni akár József Attila vagy Ady Endre szavaival – fogalmazott Ákos.

Somos Ákos egy belvárosi kávézóban várta a verskedvelőket, hogy választás alapján elmondjon egy-egy szöveget az általa összeállított listából
Fotós: Bokros Judit / FMH

Nekem Kemény István Egy nap élet című verse jutott, mivel az előadóra bíztam a választást. Hát, valóban más volt így verset hallgatni, mint pódiumról (ami ugyancsak jó, de másként), egészen személyessé vált az élmény, szinte tapinthatóvá lett a költő által közvetített gondolat. Én nem verssel reagáltam, csak megköszöntem az élményt…

Az közkedvelt királysori pékség és a hozzá tartozó könyvesbolt ugyancsak készült a költészet napjára: ahogy tavaly, úgy idén is „versrandit” kínáltak. Vagyis: aki kedden vásárolt náluk, az húzhatott egy meglepetés verset, verssort. Illetve, ha saját vagy kedvenc verset vitt be hozzájuk kinyomtatva, leírva, netán azt elő is adta, akkor ajándék kávéban részesülhetett. A lehetőséggel többen éltek: amikor ott jártam, már több, a tükörre rögzített verset láttam, és sokan húztak a befőttesüvegben rejtőző papírgalacsinokból is. Ez utóbbit én sem hagytam ki, nekem egy meglepetés Zelk Zoltán-vers jutott.

Az intézmények közül is többen hívták fel a figyelmet a költészet napjára: a Vörösmarty Mihály Könyvtár például a kollégák által választott verseket osztott meg közösségi oldalán – és sokan tettek még hasonlóan, vagyis személyes kedvenceket tettek közzé.

A Vörösmarty Társaság pedig szerdán 17 órától rendezi meg a Fejér megyei költőknek a Vajda János-díjért folyó versenyt.

Úgy tűnik hát, hogy a líra él, mert vannak, akik éltetik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában