Mesi határtalan kreativitásának eredménye az Óperenciás kártya

A játék nem csupán örömforrás, hanem a tanulás ösztönös, természetes eszköze is – igaz ez főleg a gyermekkorra, de tulajdonképpen felnőttként is érezhetjük, hogy amit játszva, szórakozva ismerünk, tanulunk meg, az talán jobban megmarad az emlékezetünkben. Tudja ezt jól a székesfehérvári Kamarás Emese, a Mesi műhely kitalálója is, aki azonban nem elsősorban az ismeretátadás miatt szeret játszani, illetve játékos foglalkozásokat szervezni gyerekeknek – nála az öröm a fő cél. Igaz, mindig látja, mennyi pozitív hozadéka van a foglalkozásainak, ötleteinek a nevelés terén is.

A Covid után (közben) arról írtam, hogy elkészült az első, IllaBerek Erdőjáró kártyajátéka, mivel Mesi személyesen nem tarthatott foglalkozásokat a hozzá járó családoknak. Ez a pakli – amelyik igazából inkább játékos feladatok gyűjteménye harminc csodaszép lapon tálalva – a természetben használható, kimozdít a zöldbe, segíti azt, hogy a gyerekek – és velük együtt a felnőttek is – jobban feltalálják magukat a túrák során. Az IllaBerek kártya azóta is népszerű, pedagógusok osztálykirándulásokon épp úgy bevetik, mint a szülők a családi kirándulásokon. A játékgyűjtemény ráadásul felkeltette a hulladékszegény életmód mellett kampányoló Humusz Szövetség és a székesfehérvári önkormányzat figyelmét is. Utóbbi következtében úgy tűnik, hogy Mesi kártyái bekerülnek a város óvodáiba, ő pedig vállalja azt is: workshopokat tart pedagógusoknak és szülőknek arról, hogyan lehet a lehető legjobban kihasználni a kártya adottságait. Ebből is látszik, hogy az IllaBerek, illetve most már az új Óperenciás kártya köré is egész foglalkozások, csoportos alkalmak szervezhetők. Ha címkézni kellene, akkor amolyan alternatív természetpedagógiának is nevezhető ez – fogalmaz Mesi, akinek az a tapasztalata, hogy minden gyerek bevonható a játékba. Eddig még senki nem mondta neki azt, kihúzva egy kártyalapot, hogy „Ez unalmas”, vagy hogy „Nem akarok játszani”. Persze, sokat számít a szülő, a felnőttek hozzáállása is.

Izgalmas, hová fejlődött tovább a dolog – folytatja aztán Mesi, aki „töredelmesen” bevallja: ő bizony mindenhol „csak” játszani tud. Ezért a városnézést is leginkább játékos formában élvezi – főleg amióta két lányukkal együtt kirándulnak. Hiszen őket is le kell foglalni, fel kell dobni az egyhangúbb részeket, programokat, vagy rá kell venni őket arra, hogy bemenjenek olyan helyekre, ahová egyébként nem szívesen mennek. Például egy templomba. Ám ha „csigát játszva”, a falakat letapogatva kell körülnézniük a templomban, akkor már sokkal könnyebben rávehetők arra, hogy felfedezzék az épületet – árulja el Mesi a trükköt. Az Óperenciás Városnéző kártya nagy előnye, hogy nem egy meghatározott helységhez kötődik, hanem bármelyik városban használható. Célja ugyanis nem az adott város klasszikus értelemben vett bemutatása az épületekkel, azok történetével, hanem élmények szerzése, a jó helyek felfedezése mozgásos vagy fantáziát megmozgató lapokkal.

Mesi egyszerű, hétköznapi jelenségekből, helyszínekből indult ki, amelyek valamiért megérintették őt. Így megkereshetjük a kártyával a piac legidősebb árusát vagy elsorolhatjuk kedvenc ízeinket a legközelebbi fagyizóból. Esetleg egyensúlyozhatunk járdarepedéseken… Szóval csinálhatunk egészen szokatlan, mégis bármely város utcáin művelhető dolgokat. Igaz, egyetlen kártya mégiscsak utal a fehérváriságra: a lapon az Országalma sziluettje látható, de a feladat nem Székesfehérvárhoz kötődik. 

A paklik dizájnját Kneip Virág (Gerda) tervezte, aki szép és játékos formavilágú rajzokkal jelenített meg egy-egy feladatot. 

A következő téma, ami nagyon érdekli Mesit, az: hogyan jelenik meg az urbánus környezetben a zöld felület, a természet. Elképzelhető, hogy a következő játékkártyát már ehhez kapcsolódva alkotja meg…