2023.07.13. 11:30
Segítség, eltűnt az autóm! – EFOTT 1. nap (galéria, videó)
Ezúttal nem volt igaz a mondás: a vihar előtt nem volt csend. Nagyon nem.
Legyen tánc! – És lett.
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap
Hajnalban ugyanis lecsapott a már várt – ugyan, dehogy várt, inkább csak ígért – vihar. Az égi szervezés azonban tökéletes volt, egyrészt azért, mert a szél előre jelezte a nagy csinnadratta jöttét, de csak akkor, amikor hajnali 1-et ütött az óra és a koncertek nagy része már lement. Másrészt pedig azért, mert így a Sukorón megszokott porfelhőt esőfelhők váltották, szóval egy kicsit mindenki fellélegezhetett, kitisztíthatta a tüdejét. Ráadásul hiába fitogtatta erejét a szél, az idő továbbra is kellemes maradt. De ennyit a viharról, ami fontosabb, azok az ezt megelőző koncertek.
A nagyszínpadi programok 18.30 órától kezdődtek, innen már nem volt megállás. Ez az egyre gyarapodó embertömegen is látszódott: hiába a nagy terület és hiába oszlanak el jól az emberek, a stage-eknél bizony egyként mozdulnak meg emberek százai. Az első nap folyamán a – talán már mondhatni – retrót képviselte Betty Love, Krisz Rudi és Csordás Tibi (ex-Fiesta), míg a mainstream magyar előadók közül az EFOTT-on koncertezett a Carson Coma, Nemazalány és Sofi, illetve T. Danny, Bruno x Spacc, Manuel vagy a ValMar. Aki többször is meghallgatott volna egy-egy számot élőben, az az utóbbi négyest külön-külön meghallgatva megtehette, hiszen többeknek van közös száma, amit természetesen mindenki maga-maga is előadott.
![](https://cdn.feol.hu/2023/07/XS2xCkyrD_goViJp7Lr2-nK5ST3RPxBPNnWZUfeRoI0/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5MzVkMjg0ZDUzZjQzNTE5ZWZlOTQ4NTU1MTAzY2Rm.jpg)
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap
Az idei fesztivál egyik nagy különlegessége, hogy ha a szülők engedik és szeretnék, a tíz éves kor felé közelítő gyermekek bemehetnek a kordonok elé, a fotós árokba. Az ő örömük épp annyira látható és érezhető volt, mint amennyire Marics Petié (ValMar): zenésztársával, Valkusz Milánnal ugyanis többször is hangsúlyozta, a közönség zseniális, az utóbbi időszak egyik legjobb buliját adhatták jóvoltukból az EFOTT-on.
EFOTT fesztivál, Sukoró – 1. nap
Fotók: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap
S ha már közönség: a fesztivál arcai is megérdemelnek néhány sort. – Honnan jöttetek? – kérdezte angolul egy srác, miután éppen belebotlottunk. – "Hazaiak" vagyunk, a Sukoró közeli Székesfehérvárról jöttünk. És ti? – érdeklődtünk, ám a reakcióból csak annyi derült ki, hogy ők "máshonnan" érkeztek. – Talán ez a diplomatikus válasz – fordult félmosollyal a haverja felé a válaszadó. Szóval jó bulizást kívánva elváltunk, s megállapítottuk: esélyes, hogy magyar srácok kreatív ismerkedős kísérlete volt ez. Ebből amúgy nem volt hiány: ha egy kicsit is összeütköztünk valakivel, már érkezett a "Szabad egy táncra?" kérdés, amire a munka miatt ezúttal nemleges volt a felelet.
![](https://cdn.feol.hu/2023/07/o7l0_MnRimESyp6jTkZ_LP5JUh6BSMSjeDvW4PyEA8Y/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxNzA2N2I5Mzg3MDQ4MGU4NjJmYTZiZTI4N2Y5MGZk.jpg)
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap
– Eltűnt az autóm! Nem találom! – ezt már a parkolóként kialakított "prérin" kiáltotta egy hölgy a barátainak. Átéreztük a helyzetét, ugyanis alsó hangon is tíz percbe telt megtalálnunk a saját autónkat, annyira sötét ez a rész; ráadásul a bokrokon, fákon kívül más támpont nincs is a tájékozódásban. Volt, aki elővette a kulcsát és annak nyitógombját nyomogatva próbálta meg jelzésre bírni gépjárművét, míg mások külön csapatokra oszlottak, hogy sikeres legyen a felderítés. Nagy kaland volt zárásként, és reméljük: végül egy autó sem maradt gazdátlanul a helyszínen!
Hangulatvideó az első napról:
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban