2023.07.15. 18:30
Soponyán nem csak tartják, de éltetik is a népzenei, népköltészeti hagyományainkat
A soponyai Közösségi Ház adott otthont a népdalkörök és citerazenekarok a majd húsz évvel ezelőtt életre hívott találkozójának.
Fotó: Nagy Norbert / FMH
2004-ben Soponyáért Közalapítvány kezdeményezésére szervezték meg az első találkozót, amelynek fő célja volt, hogy Dunántúl híres citerásának, Hamar Jánosnak az emlékét ébren tartsák és a környékbeli citeraegyütteseknek bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak. A tizedik hagyományápoló alkalom a soponyai Délibáb Népdalkör és a Soponyáért Alapítvány közös szervezésének a gyümölcse.
A szombati jubileumi rendezvényen az önkormányzat nevében Diószegi Anna, Soponya alpolgármestere köszöntötte a fellépőket és a vendégeket. Ezt követően Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője üdvözölte a jelenlévőket. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a nyugdíjas évek is lehetnek pont olyan tartalmasak, mint a munkával töltött esztendők.
![](https://cdn.feol.hu/2023/07/wwrNqrGPkn4t5M87FX-2hZjySj7CuUtjYCvz9VP0iSc/fit/1200/837/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JkOGY5NjUzYWM1NTQ2MTg5MzE4NDhlZTk1NjA4OTVm.jpg)
Sajtos József a Soponyáért Alapítvány elnöke emlékezett az elmúlt szűk 20 esztendőre, a nagy elődökre, kiknek hagyatékát hűen gondozzák a kétévente megrendezett találkozók alkalmával is, amit Szecsődi Rita, a Délibáb Népdalkör művészeti vezetője is megerősített szavaival:
– Célunk és feladatunk továbbadni mindazt az örökséget, amit kaptunk és tesszük ezt tiszta szívvel, szeretettel, lélekkel, mert akkor lesz a legigazibb.
A jubileumi alkalomra több településről érkeztek fellépők, mint a Őszikék Nyugdíjas Egyesület Kálozról, a Kislángi Nyugdíjas Egyesület tagjai és az abai Fehér Tearózsa Nyugdíjas Klub és Napvirág Dalkör, akik színes népdal összeállításokkal álltak a közönség elé.
![](https://cdn.feol.hu/2023/07/m1Z0jlsHVFKK5I1M77a0LOUNjw_vQf_q8gyMQPTuRSY/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZkNTQ2NGMxOGM5NjRlMGNhMDNmYmIxM2VlMGM1Nzhj.jpg)
A fellépőkön kívül képviseltette magát a móri Ezerjó Nyugdíjas Egyesület, a sárkeresztúri Napsugár Nyugdíjas Klub és a Táci Nyugdíjas Egyesület is.