„Magyar táj, magyar ecsettel"

2024.02.26. 07:00

Megnyílt Karóczkay Ottó kiállítása a Nyitrai úton (galéria)

A felfedezés pillanatai címmel nyílt kiállítás a Nyitrai úti Közösségi Házban vasárnap délelőtt. A tárlatot a Vörösmarty Társaság alelnöke, Lakner József címzetes egyetemi tanár ajánlotta a hívek figyelmébe, méltatva a festőművészt, Karóczkay Ottót, aki maga is jelen volt a jeles eseményen.

Kecskés Zoltán

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Az Istentisztelettel egybekötött ünnepi alkalmon László Tibor lelkipásztor hirdette az igét, majd a kiállításhoz kapcsolódóan bevezető gondolatként a vak Bartimeus koldus meggyógyításának történetét eleveníti fel, akit a hite megtartott és látni kezdett: 

 

– Milyen csodálatos a világ, mondhatja egy látó ember! A szeme világát minden ember félti, hiszen a látás képessége nélkül nincs teljes élet, melyben felismerhetjük a Teremtő Istent. Milyen jó, hogy látók vagyunk és látók lehetünk, s láthatjuk e kiállítás képeit! A Teremtő Istent fellelhetjük, a természetben, a történelemben és a lelkiismeretben. Nem csak tudnunk, de tapasztalnunk is kell, hogy a természet, a történelem és a lelkiismeret Ura is Isten. Így a világban tapasztalható szépségből, célszerűségből is a Teremtő Istent ismerhetjük meg. 

Ezt követően a Vörösmarty Társaság alelnöke, Lakner József címzetes egyetemi tanár méltatta Karóczkay Ottó festőművészt és munkásságát, művészetének alakulását, bemutatva mindeközben kiállításának sokszínűségét, amely a magyar táj szépségét és változatosságát mutatja be.  Kiemelte, a tárlat címe, „A felfedezés pillanatai", pedig magába foglalja a felfedezés izgalmát, azt az euforikus érzést, amely az embert elönti, akárhányszor rápillant a képekre. Juhász Gyula után szabadon: Magyar táj, magyar ecsettel – így jellemezte a társaság elnöke a festőművész képeit, amely a hazáról, a hazai tájakról szólnak, majd megnyitotta a tárlatot az érdeklődők legnagyobb örömére. 

A festőművész, Karóczkay Ottó képet ajándékozott  a gyülekezetnek. Képünkön éppen László Tibor lelkipásztornak adja át.
Fotó: Kecskés Zoltán  / FMH

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában