A zene mint nyelv – Interjú Dobri Dániellel

Dobri Dániel zeneszerző és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője Halmazállapot-változások (States of Matter) című alkotása megnyerte a washingtoni Art Music Society pályázatát. A hegedű-cselló-zongora trióra írt darabot az amerikai kamarazenei egyesület versenyén huszonhét ország 165 jelentkezője közül választották ki, és tartották az első helyre érdemesnek. A szép eredmény apropóján beszélgettünk a zeneszerzővel, nemcsak zenéről, hanem ihletről, hivatástudatról és a kifejezés különböző síkjairól, és arról, mit is jelent ma zeneszerzőnek lenni.

– Nemrég kaptál visszajelzést a washingtoni Art Music Society nemzetközi amerikai zeneszerző pályázatáról, hogy a States of Mater, vagyis Halmazállapot-változások című darabodat beválasztották a következő évad programjába, valamint kiadják a kottát az Egyesült Államokban, és lemezre is veszik a darabot. Mit jelent neked mindezeken felül az első hely, és egy ilyen megmérettetés?
– Zeneszerző versenyek világ szinten viszonylag gyakran vannak, és jó lehetőséget jelentenek a zeneszerzőknek. Nemcsak fiatal zeneszerzőknek, hanem korosztálytól függetlenül bárkinek. Ez például egy életkori megkötés nélküli pályázat volt. Nem gondolom magam versenyző típusnak. Én inkább a munkában szeretek teljesíteni; nagyon pontos vagyok, igyekszem precíz lenni, szigorú vagyok magammal szemben, de nem vagyok egy törtető alkat. Ezért nem is tulajdonítok túl nagy jelentőséget ezeknek a versenyeknek. Nem készülök rájuk direkt, már csak azért sem, mert nagyon sok múlik a véletlenen, a zsűri ízlésén, és a versenyen kívüli tényezőkön.

– Ezek szerint a most díjazott darabot sem célirányosan a versenyre írtad. Mit lehet tudni a keletkezési körülményeiről? Miért éppen Halmazállapot-változások a címe?
– Igen, a darab nem erre a versenyre íródott, korábbi darabról van szó, amely már megnyert egy pályázatot. Még a Zeneakadémiai éveim végén írtam, akkor a jeruzsálemi zeneakadémia egyik versenyén nyert, be is mutatták, izraeli zenészekkel. Volt egy hangszerapparátusra egy kiírás, az én darabom pedig pont passzolt ehhez, így pályáztam rá. Azért a Halmazállapot-változások címet adtam neki, mert a zene koncepciója az, hogy mindig van egy adott halmazállapot, amelyet megpróbálok egy zenei karakterrel megjeleníteni. Az egyik halmazállapotból úgy megyek át a másik halmazállapotba, hogy egy speciális kompozíciós technikát használok, amit úgy hívnak, hogy aleatorikus lejegyzési mód, amely a huszadik század második felének nagy lengyel zeneszerzőitől származik. Azért aleatorikus, mert véletlenszerű, tehát valamennyire improvizatív szerű, szerepet játszik benne a véletlen. Ezek a véletlenszerű jelenetek jelentik az átmenetet az egyik halmazállapotból a másikba. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ilyenkor a ritmus nincs pontosan megszabva. Ez a koncepció megy végig a darabon, három tételben, de nem fontos, hogy ezt értse a hallgató. A zeneszerzéshez viszont zenészi oldalról mindenképpen segítséget jelenthet.

– Azért az nem törvényszerű, hogy aki zenélni kezd, az végül Phd-ra jelentkezik és komolyzenei darabokat ír. Jazzgitárosként indultál, aztán a könnyűzenétől a komolyzenéhez fordultál. Minek köszönhető ez a váltás?
– A húszas éveim elején a gitározás mellett nagyon sok dalt írtam, még Bereményi Gézával is dolgoztam együtt. Nem zenész közegben nőttem fel. Ahol felnőttem, ott a jazz volt, amivel kommunikálni tudtam, ki tudtam magam fejezni. Az az improvizatív készség, ami nálam korán megvolt a jazz által, sokat segít a zeneszerzésben is. A folyamatos tanulás, képzés közel áll hozzám, a mindennapjaim része. Nagyon jól éreztem magam az egyetemen, sokat köszönhetek a tanáraimnak. Tallér Zsófia és Fekete Gyula volt az a két zeneszerzés tanárom, akiktől a legtöbbet tanultam.

– A folyamatos önképzés nagy fokú tudatosságra és önfegyelemre vall. De mint zeneszerző biztosan szerves része az életednek a spontaneitás és az ihletettség is. Hogyan születik egy mű? Milyen gyakran reflektálsz valami meglévőre, vagy találsz ki valami teljesen mást?
– Elég sok minden inspirál, irodalmi, színházi élmények egyaránt. Van, amikor vizuális dolog vagy egy zenei ötlet érint meg. A hallgatónak persze nem kell tudnia, miből inspirálódom. Nagyon sokat készülök rá, jegyzetelek, hangzástérképet állítok össze, mielőtt nekiállok írni. Változó, hogy mennyire reflektálok meglévő műre, nem túl gyakran csinálom. De például a legutóbbi darabomnál pont erről van szó: egy balett, Desire (Vágy) a címe. Programzenének mondható, mert egy Petőfi-balladát fordítottam le a zene nyelvére. Konkrétan a darab első kétharmada az átfordítás, a többi része szabadon asszociál, továbbgondolja a történetet.

– Apropó szabad asszociáció; a zene absztrakt nyelve mint költői nyelv: mit gondolsz, költészet-e a zeneszerzés?
– Határozottan költészet. Ugyanakkor, bár nem vagyok költő, nem ismerem a költészet csínját-bínját, de azt gondolom, habistusbeli különbség lehet. A zeneszerzés valószínűleg absztraktabb, mint a költészet. Verset ugyan nem, de opera librettót például írtam már. A zeneszerzés szakmunka, az ember leül és csinálja x órát, de közben nagyon intuitív elfoglaltság is. A költészet talán jobban működik pusztán képességből, a zeneszerzésről ez nem mondható el. A zeneszerzőnek ismernie kell a hangszereket, amelyekre ír. Nem tudok például fúvós hangszeren játszani, de tudom, hogyan szól jól, mit bír el, mennyit bír levegővel egy fúvós. Ezek az ismeretek mind nagyon fontosak ahhoz, hogy működőképes legyen a lejegyzett darab.
Egyébként igyekszem nem esztétikában gondolkozni, amikor zenét írtok, hanem dramaturgiában próbálom átadni a zenei gondolataimat, és annak alárendelni, hogy éppen milyen eszköztárat használok ehhez. A zeneszerzés egyik elsődleges célja, hogy minden olyasmit kifejezzünk vele, amire a szavaink nem elég cizelláltak, hogy kifejezzük velük. Ebben az értelemben a zeneszerzés mélyebb és komplexebb műfaj.

– Mit tartogatsz a jövőre nézve? Mik a jelenlegi terveid, elképzeléseid?
– Szeptemberben elkezdek tanítani a Zeneakadémián alkalmazott zeneszerzés főtárgyat, most, hogy lassan befejezem a doktori dolgozatomat: A kórusművészet teatralitása a címe. Arról szól, hogy a vokális zenében, konkrétan a kóruszenében mennyire más zenedramaturgiai folyamatok érhetők tetten, mint a hangszeres zenében. Szeretném magam képezni. Most éppen az elektronikus zene elsajátításával foglalkozom, és franciául is tanulok. A folyamatos tanulás a mindennapjaim része. Jó lenne belevágni egy nagyoperába, ehhez van is már ötletem. Viszont ez egy nagyon drága műfaj, ezért meg kell teremteni hozzá a szükséges anyagi feltételeket.

Dobri Dániellel készült podcast-unkat meghallgathatják ITT!