Egyórányi Alaszka a hőségben

Pedig az együttes (Barabás Márk – dobok, Fábián Gábor „Weki” – gitár, zongora, Oncsák Zsolt – basszus, ének, Pribék Péter – gitár, ének) már vastagon bizonyította, hogy helye van a magyar zenekari kínálatban, annak is inkább a felső régiójában. Ez már akkor látszott (és hallatszott), amikor a 120 jelentkező közül ők nyerték meg a Kispál és a Borz „Én is meg tudom csinálni” elnevezésű tehetségkereső versenyét és ennek köszönhetően fel is léphettek az évi Kispál on Orfű fesztiválon. De a hazai közönség is kap ízelítőt a fejlődésükből évről évre, ha máshol nem, hát a Kaptárban bizonyosan, de tavaly a Kalandpark fesztivál műsorában is szerepelt a nevük. Szomorú volt látni, hogy a szinte napra pontosan egy évvel ezelőtti fellépésükre is többen voltak kíváncsiak, mint idén, pedig az együttes színvonala inkább felfelé ível és az ingyenes belépő sem távoltartó tényező. Érthetetlen. Már csak azért is, mert a négytagú banda mára már feltornázta magát egykori kedvenceik színvonalára, kialakítva mára már egyedi, csak rájuk jellemző stílusukat. Műfajt meghatározni soha nem egyszerű dolog, miért lenne ez esetükben másként? Talán még nehezebb is, mint másoknál, ugyanis deklaráltan "tesznek" a konvenciókra, az írott és íratlan szabályokra, ritmusképletekre, igyekeznek szabadon megfogalmazni önmagukat és mondandójukat. Akkor mégis micsoda az az Alaszka hangzás? Ha muszáj szavakba önteni, akkor alternatív rock instrumentális betétekkel, némi metállal ízesítve, pörgőnyelvű szövegelemekkel és nem kevés humorral megvadítva. Rázva, nem keverve.
Egy biztos, a zenekar odatette magát a szombat esti szabadtéri fellépésen újfent, többségében a Majd című lemezük anyagát (Kocsmaasztal, Esőcsepp, Nemérdekel, Bezárva, Hasadás, Egyszerű, Könnyek, Majd, Adóvevő, Kukák, Érzés) felvonultatva az est folyamán. Mindez a maroknyi, ám annál lelkesebb közönségnek olyannyira tetszett, hogy a ráadásokat is kikényszerítette.
Idén is megismétlem, amit tavaly ilyenkor: El kell járni Alaszkára!

Forrás: Balla Tibor / duol.hu