2019.06.23. 20:28
Két új felcsúti játékos és Sallai
Sokan – köztük a Freiburg magyar válogatott labdarúgója – voltak kíváncsiak az élvonalbeli Puskás Akadémia új igazolásaira.
Néhány játékosnak útilaput kötöttek a talpára Felcsúton
Fotó: PFLA
„Hívatlan” vendég zavarta meg a Puskás Akadémia felkészülését a minap, amikor az érettségizni készülő barátnőjét elkísérő Sallai Roland egyszer csak beállított a felcsúti létesítménybe. A Bundesligában szereplő Freiburg magyar válogatott játékosa éppen szabadságát tölti, s gondolta, beugrik megnézni egykori csapata edzését az új szakvezető, Hornyák Zsolt irányításával.
– Mindig jó ide visszatérni, ez volt a második otthonom hét éven keresztül, 19 éves koromig majdnem minden percemet itt töltöttem – mondta Sallai. – Még nem láttam az új sport- és konferenciaközpontot, ezt most bepótoltam. Júliusban kezdődik a felkészülés Freiburgban, nemrég volt egy fogműtétem, amely miatt két hetet kellett pihennem, azóta egyéni edzésterv alapján készülök. Odakint teljesen más a világ, katonás fegyelem van minden téren.
A PAFC új vezetőedzője, a cseh első osztályú Liberectől érkező Hornyák Zsolt elmondása szerint a távozók listája „veretes”, de nevekkel csak a szerződések lejárta után szolgálhat. A felvidéki tréner azt is közölte velünk, hogy a gárdaAusztriában edzőtáborozik majd júliusban, ahol a tervek szerint török és izraeli élcsapatokkal vívnak edzőmérkőzéseket.
Az érkezői oldalon mindössze a cseh David Vanecek és az erdélyi Fülöp Lóránd érkezéséről tudunk beszámolni. Hornyák amúgy nagy dobásra készült, szerette volna a Váli-völgybe csábítani a cseh válogatott Libor Kozákot, aki többek között a Lazióban és az Aston Villában is megfordult.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/ULQkbAtRwfSiWd-eMKiJagd0KNSjuy4Dy_pZnbjk3tE/fill/1920/1280/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI3YzQyNmQzNTk1NTQ0YjdhOTg3ZmNmNzEwMGRkOTcz.jpg)
Fotó: PFLA
Fülöpnek nem ismeretlen a magyar bajnokság, hiszen testvére a DVTK labdarúgója volt.
– Már több mint három hete aláírtam a kontraktusomat, ahogy az a hírekben is megjelent, de csak most jelentettek be hivatalosan – közölte az FC Botosanitól érkező támadó. – Azért igazoltam a Puskás Akadémia csapatába, mert itt jobbak a körülmények, szeretnék a karrieremben szintet lépni s a családomnak is egy szebb jövőt teremteni.
Vanecek viszont nem sokat tudott az NB I-ről, de a feltételek őt is meggyőzték.
– Amikor láttam a képeket az interneten, illetve több információm volt a klubról, azonnal tudtam, hogy itt a helyem – kezdte a skót Hearts gárdájától érkező csatár. – A Liberec, amelyet Hornyák Zsolt irányított, nagyon jól futballozott, örülök, hogy vele dolgozhatok Felcsúton.