Frissen Fejérből

2021.06.13. 22:45

Új edző érkezik az Albához

„Józsa Krisztián vezetőedzői megbízatása NB I.-es csapatunk mellett véget ért” – közölte honlapján az Alba Fehérvár KC. Az NB I.-es női kézilabdacsapat élére hamarosan kinevezik az új trénert.

Németh Krisztián

Józsa Krisztián más szerepkörben folytatja F.: Fehér G./ archív

Fotó: Fehér Gábor

Józsa Krisztián szezon közben avanzsált vezetőedzővé, miután Deli Rita lemondott posztjáról. A korábbi másodedzővel az együttes a tabella 10. helyén zárta a bajnokságot.

Józsa Krisztián más szerepkörben folytatja F.: Fehér G./ archív

– Ez az év volt az alapja egy olyan csapat kialakításának, ami a jövőben szép sikereket érhet el. Az lesz a kérdés, hogy ki tudja megugrani majd azt a szintet, ami ahhoz kell, hogy meghatározó játékos legyen az NB I.-ben. Egy sokkal kiegyensúlyozottabb szezont várok – tekintett a jövőbe a fiatal tréner, aki – mint azt az AFKC közölte – a következő szezonban is marad az NB I.-es csapat stábtagja, ám elsődlegesen a klub utánpótlás-vezetésben – és ifjúsági csapatunk edzőjeként várnak rá nagy feladatok. Az együttes július 19-én kezdi meg a felkészülést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában