A csapatkapitány a hétvégén visszatér korábbi egyesületéhez

3 órája

A fehérvári kézilabdázók Budaörsön vendégeskednek

Az Alba FKC gárdája a Moyra-Budaörs Handball vendége a hétvégén. A fehérváriak csapatkapitánya, Szabó-Májer Krisztina különleges érzésekkel várja a szombat délutáni összecsapást. Ugyanis a nyáron tért vissza Fehérvárra, Budaörsről.

Horog László

Májer Krisztina (jobbra) a bemelegítést követően jó hangulatban várja az albások mérkőzését

Forrás: Alba FKC

Májer Kiki három év után szerződött haza anyaegyesületéhez, a Vác elleni, bravúros, 32-26-os sikerből alaposan kivette a részét, nem volt meglepő, hogy az M4 szakértői a forduló válogatottjába is beválasztották a 29 esztendős jobbszélsőt.

-Természetesen bíztam a múlt szombati győzelemben, hiszen rengeteget dolgoztunk a nyáron és úgy gondolom, hogy egy sikeres felkészülést tudhattunk magunk mögött. Elégedett voltam a Vác ellen mutatott játékunkkal, főleg a második félidőben nagyon összeállt a védelmünk és utána pedig könnyű gólokat tudtunk szerezni örülök annak is, hogy a góljaimmal és a védekezésemmel segíteni tudtam a csapatnak – mondja Májer Kiki.

A Budaörsön töltött három szezonra terelődik a szó, azt mondja, nem bánta meg, hogy 2021 nyarán őket választotta.

-A három idényem alatt rendkívül sokat fejlődött a csapat. Frissen feljutó együtteshez szerződtem, évről évre eredményesebbek voltunk, legutóbb a 7. helyen zártunk, előzőleg a 9. helyre, korábban pedig a 10. pozícióba futottunk be, tehát mindig előreléptünk. Családias légkör uralkodott a klubnál, akadtak bravúrjaink, az évek során megvertük az élcsapatnak számító Debrecent, Vácot, Mosonmagyaróvárt. A múlt szezont követően a főváros melletti településen is jelentős volt a játékosok mozgása, többen abbahagyták, illetve csapatot váltottak. A budaörsi vezetők szerették volna, ha maradok, jól is éreztem magam náluk, de a családom miatt és a felvázolt jövő kép miatt az Alba mellett döntöttem. Székesfehérváron születtem és élek, a férjem is itt dolgozik, továbbá a kislányunk is ide jár óvodába, így természetesen ez is szerepet játszott a döntésemben. Itt kezdtem el kézilabdázni 7 éves koromban, anyukám is a Köfém SC-ben sportolt az élvonalban. A 2023-24-es szezon elindult, az ősz közepén jártunk, októbert, vagy novembert írtunk, tehát lassan egy éve keresett meg a fehérvári sportigazgató, Triscsuk Krisztina. Jelezte, ha lenne a kedvem visszatérni, örömmel látnának. Három éves szerződést kötöttünk. Utasi Lindával anno sokat játszottunk együtt még az utánpótlásban is, de Sulyok Réka és Bojtos Bea sem idegen. Igaz, én már rutinosabb, NB I-es játékosnak számítottam, amikor ők bemutatkoztak a csapatban. Hadfi Grétit látásból ismertem, azonban a többiek szinte teljesen újak voltak számomra a nyáron.

Azt mondja, a szombat délutáni, budaörsi mérkőzés természetesen különleges lesz, ugyanis ezúttal anyaegyesületével, vendégként tér vissza legutóbbi munkaadójához.

-Érdekes derbi lesz, de erre is ugyanúgy készülök, mint bármelyik bajnoki mérkőzésre. Örülök, hogy legutóbb bekerültem a forduló válogatottjába, amit az M4 sport szakértői állítottak össze. De az sokkal fontosabb, hogy itthon tartottuk a két pontot. A nyáron kinevezett szakvezető, Suzana Lazovic – mi Sukinak hívjuk - nagyon kemény edző, aki megköveteli a munkát, különösen nagy hangsúlyt fektet a védekezésre. Ez nekem fekszik, mert mindig is szerettem keményen védekezni. Szerintem rendkívül nehéz szezon elé nézünk, de bízom benne, hogy a Vác ellen mutatott, második félidei teljesítményünket több meccsre is át tudjuk menteni. Ha sikerül, ott lehetünk a mezőny első felében.

Kislányával, Larával együtt örülnek a Vác elleni, nyertes összecsapás után Fotó: 
Forrás: FKC

A család kerül szóba, elsősorban Kiki kislánya, Lara, aki négy és éves. A pandémia kezdetén született, a lezárások idején.

-A koronázóvárosban jár óvodába, igazi izgő-mozgó gyermek. Fontos a nyelvtudás, angol foglalkozások mellett természetesen ovikézire és úszni is hordjuk, valamint a lovakat, kutyákat is imádja. Lara abban az időszakában van, hogy mindent szeretne kipróbálni és mi ebben a férjemmel támogatjuk. Fontos, hogy azt űzze, amit szeret, amiben örömét leli. Nincs elvárás, hogy kézilabdázzon, de ez tűnik logikusnak, lévén ezzel találkozik rendszeresen. Jár az edzéseimre és a meccseimre, elképzelhető, hogy ő is itt találja meg a számításait. A férjem jégkorongozott, a lányunk azt mondta, a hokit is szívesen kipróbálná, szóval majd a gyerek kitalálja, mit szeretne csinálni. Nekünk az a fontos, hogy mozogjon, hogy mit, azt teljes mértékben rábízzuk. Otthon is sportolunk, a kertben focizunk, kézizünk, ügyességi és futóversenyeket szervezünk magunknak. Apukám futballozott, eleinte én is focizni szerettem volna, de apu azt mondta, válasszak mást, mert a labdarúgás nem túl nőies sport. Aztán egyik gyerekkori, kis barátom kézilabdázni kezdett, amit én is szerettem volna kipróbálni, így kerültem a Köfém Sportcsarnokba. Természetesen nem volt ismeretlen a terep, anyukám is itt pattogtatott, hosszú éveken át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában