A továbbjutásért küzdhetnek

2 órája

Az Alba Fehérvár fontos lépést tehet

Bulgáriába látogatnak Vojvoda Dávidék. A FIBA Európa Kupa 4. fordulójában az Alba Fehérvár a Rilszki Szportiszt otthonába látogat, a találkozó október 29-én kedden 18.15 órakor kezdődik.

Kelemen Kornél

Kemény feladat vár az Alba Fehérvárra

Fotó: Fehér Gábor

A két csapat első mérkőzésén az Alba Fehérvár látványos játékkal 100-88-ra győzte le a Rilszki Szportiszt. Az Európa Kupában három fordulót követően eddig ez az egy győzelme van a gárdának és a tabella harmadik pozícióját foglalja el. 

Alba Fehérvár – Rilszki Szportiszt 100-88
Az Alba Fehérvárnak ebben a szezonban egyszer már sikerült legyőznie a Rilszki Szportiszt
Fotó: Fehér Gábor

A bolgár együttes kényszerhelyzetben van, hiszen a továbbjutási esélyei csak akkor maradnak meg, ha megnyeri a találkozót. Eddig a székesfehérváriak elleni összecsapás mellett a másik két meccsét is elveszítette a sorozatban, ezeken hazai környezetben maradt alul, a Le Portel ellen 80-60-ra, a BC Kalev/Cramo ellen pedig, 87-61-re. A bolgár bajnokságban azonban kiválóan kezdett Kirov Lubomir legénysége, négy fordulót követően hibátlan mérleggel vezeti a pontvadászatot. 

A nemzetközi porondon Jure Planinic 12,7 pontot átlagolt, amely a legjobb mutató a Rilszki játékosai között, őt a rangsorban Chavdar Kosztov követi, 10-es átlaggal. A bolgár kosárlabda-bajnokságban Jordan Session pontátlaga a legmagasabb 16,3-mal. 

Az Alba Fehérvár kosárlabdázói közül David Nichols mutatója a legkiemelkedőbb az Európa Kupában, eddigi öt mérkőzésén átlagosan 20,8 pontot szerzett. A klub statisztikáit az ellenfeléhez képest némileg torzítja, hogy a selejtezők adatai is benne vannak. Nichols kulcsszereplője volt a csoportkörbe jutásnak, emiatt is ilyen kiemelkedőek a számai. Rajta kívül még Jeriah Horne, Vojvoda Dávid, Filipovity Márkó és Tyler Thomas is 10 pont feletti átlaggal rendelkezik. 

David Nichols komoly kihívást jelenthet a Rilszki Szportiszt védőinek
Fotó: Fehér Gábor

Alejandro Zubillaga csapatából a stabilitás hiányzik, a fehérváriak teljesítménye rendkívül hullámzó, erre jó példa a magyar bajnoki szereplése is, ugyanis az NB I/A-ban eddig öt mérkőzést játszott, amelyekből csak kettőt nyert meg. Adott meccsen belül is nagyon hullámzó a gárda, például a Rilszki elleni első mérkőzésen a harmadik negyed végén 85-58-ra vezetett, majd az utolsó játékrész teljes mértékben a vendégeké volt, melyben kétszer annyi pontot szereztek, így lett a találkozó végeredménye 100-88. Ez a fajta instabilitás komoly lehetőséget adhat a bolgároknak. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában