Könyvtárat avattak a minap Csóron

Az ünnepélyes könyvtárnyitón köszöntőt mondott Csete Krisztián polgármester és Buresné Mészáros Edit könyvtáros, az új közösségi intézményt Buriánné Tarró Edit, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatója adta át az olvasóknak. Kovács Imre Attila író, költő, irodalmár előadásának zárásaként Szent-Györgyi Albert gondolatát idézte kétségeink eloszlatására: „A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk…”

– Gondolatok a könyvtárban: ment-e a könyvek által a világ elébb? – tette föl a kérdést előadásának címére utalva Kovács Imre Attila. – A végső választ ne tőlem várják: viszont megpróbálok néhány gondolatot kifejteni a gondolatokról – játszott, labdázott kicsit a szavakkal.

Előadónk Budapesten született, az 1956-os forradalom előtt pár nappal – amint beszélgetésünk során kiderült. Anyai nagyapja, néhai Horváth József az életét kockáztatva, házról házra bujkálva szerzett a családnak élelmet. Közben a fiúcska valami csúnya, elmérgesedett kiütését egy házbéli orvos a konyhaasztalukon műtötte meg, egy kopasz égő gyér fénye mellett.

– Szóval, elég kalandosan indult az életem – mondta el magáról. – Hamarosan Hódmezővásárhelyre költöztünk, szegedi születésű apám a Dél-Alföldön kapott állást a helyi lapnál. Az alsó- és középfokú iskoláimat itt végeztem, aztán a szegedi főiskola, majd az egyetem következett. Miután laborasszisztensi és munkaügyi adminisztrátori tapasztalatokat szereztem, megkezdhettem tanári pályafutásomat. Egy külvárosi kisiskolában tanultam meg, hogyan foglalkozzam a harmadjára bukott és gimnáziumi éltanulónak való gyerekek egy osztályba sorolt siserehadával.

A házasság és családalapítás boldogságos évei alatt munkahelye(ke)t váltott: megfordult szakiskolában, szakközépben, végül tanársegédi kinevezést kapott a vásárhelyi főiskolán. Innen a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Irodalomtudományi tanszékére került, és egy rövid ideig vendégtanárként működhetett a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem Péntek János vezette tanszékén. Az Ungvári Állami Egyetem Ugor katedrájának adjunktusaként „szerelt le” a felsőoktatásból, mivel családostul a Dunántúlra költöztek, ahol immár húsz éve élnek.

– A fehérvári Lánczos Kornél Gimnázium szép évtizede után jelenleg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum tudományos kutatója vagyok, továbbra is dunántúli helyben lakással. Négy unokánk van, mindenféle könyveket és tanulmányokat publikálok, tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek, a Csoóri Sándor Társaságnak, és munkáimhoz többször kaptam támogatást a Lánczos-Szekfű Alapítványtól. Most épp kész regényem és verseskötetem kiadásában reménykedem – tette hozzá Kovács Imre Attila.

Azt is megtudtuk tőle, hogy szívesen tart gondolatébresztő előadásokat a régióban. Ilyen volt legutóbb a csóri előadása is figyelmes hallgatósága előtt.

Az egymásra rakott könyvek hegyén fölérünk-e az égig?

Jól tudjuk, hogy az írás képezi a hagyományok, a kultúra és a művelődés megőrzésének alapját, de a kétségek mindig is ott voltak az emberben: Vörösmarty előtt már Bessenyei és Berzsenyi is megfogalmazta a kérdést, hogy tulajdonképpen „Ment-e a könyvek által a világ elébb?”

„Ha minden lehetséges tudományos kérdést megválaszoltunk is, életproblémáinkat még nem érintettük” – utalt Ludwig Wittgenstein gondolatára Kovács Imre Attila. Mert hiszen van jó és rossz könyv, amely célt ad, biztat, vigasztal versus untat, uszít/csábít; tapasztalható ugyan a haladás, de vele együtt a különbségek is nőnek. Konklúzió: az egyén bukásra ítéltetett, csak a nemzet reménykedhet az újrakezdésben.

Goethe Faustja az egyetemes, nagy kérdésre keresi a választ: mi a célja az életnek? Az egymásra rakott könyvek hegyén fölérünk-e az égig? – ezt maga az előadó is fogós kérdésnek ítélte.

Nyílt társadalom

A 19. század mítoszai az egyénre, a történelemre és a tudományra esküsznek, míg a 20. század megmutatta, hogy az egyén helyét átveszi a tömeg, az önálló történelmi műhelyekből a nagyhatalmak harca lesz, a tudomány és a technika pedig a Földünk létét fenyegető találmányokban testesül meg. Hovatovább egy épületben kutatják a rák ellenszerét és készítik a tömegpusztító fegyvereket.

Így jutottunk el az előadás tematikájában Vörösmartytól a szöveg és a szövet (textúra), valamint a hipertext fogalmáig. A könyvek sokaságának hálózatszerűségéig, illetve azzal is szembesültünk, hogy korunkban maga a web a legnagyobb létező hiperszöveg.

Mai ismereteink szerint úgy tudjuk – folytatta Kovács Imre Attila –, hogy túl kell lépnünk az adott szöveg balról jobbra történő befogadásán, a megértés horizontális és vertikális voltán, de még a hipertext körkörösségén is, hiszen hálózatokról van szó. Nincsenek törvények, csak tendenciák, nincsenek ok-okozati összefüggések, csak hálók és kapcsolatok, és egyúttal ezzel kimondtuk az új bűvszót is: hálózatok. Marshall McLuhan már a hatvanas évek elején lefektette elméletét: amint a törzsiség korát (törzs, beszéd, érzéki tapasztalat) felváltotta az írásbeliség kora (nemzet, írás, ész/tudás – zárt társadalom), úgy eljön (eljött!) az elektronikus kor (világfalu, médiumok, kiterjesztett énkép – nyílt társadalom).

– Jorge Luis Borges Bábeli könyvtár című elbeszélésében a könyvtárat a világegyetem modelljének képzeli el. Vörösmarty 1844-ben írta a Gondolatok a könyvtárban költeményét, Borges novellája 1944-ben született – kapcsolta össze a száz esztendőt előadása végén finom humorral Kovács Imre Attila.

– Roppant büszke vagyok arra, hogy fölismertem ezt az összefüggést… – tette hozzá mosolyogva.