Tamás Menyhért az időt bölcsen tölti

Nem oly régen, bő két évvel ezelőtt, 2010. novemberében jelent meg a hetvenéves költő Alkonyút című kötete Orosz János izgalmas képeivel. A székesfehérvári Vörösmarty Társaság emlékezetes esten ünnepelte, s hallgathatta munkásságának avatott szakértője, Bakonyi István irodalomtörténész közelítéseit, elemzéseit. Ezúttal is ő méltatta a szerző újabb lírai önéletrajzát, amely egy tenyérnyi csoda, mennyek és poklok örömei, drámái zajlanak benne. A kötet bemutatását megelőzte egy szekszárdi műhely remekbe szabott portréfilmje, Leiner Csilla népdalénekes pedig gyönyörűen zengő énekeivel tette kerekebbé az élményt.

Tamás Menyhért a megtartó anyanyelv költője, az archaikus magyar nyelv őrzője, aki nemcsak megtartja, de teremti is édes anyanyelvét... Népben és nemzetben gondolkodó költő...- sorolta Bakonyi tanár úr.

Tamás Menyhért legújabb kötetét a Királykút Emlékházban mutatták be (Fotó: Pati-Nagy Bence)

- Végre valaki a skatulyát letolja rólam! Igen, én az egész magyar irodalomban, s népben-nemzetben gondolkodom, az irántuk érzett felelősség okán emeltem a tőlem telhető legmagasabbra, amit hoztam. Nemcsak a magam gyötrelmeit cipelem, osztott énekekben élek, a közösségi felelősségtudat vezérel - válaszolt az irodalomtörténésznek a József Attila-, az Arany János-díjas és a Balassi Bálint emlékkarddal is felvértezett költő, író, műfordító.

Honnan jött és mit hozott? A bukovinai Hadikfalván született 1944-ben. Egyéves volt, amikor szórató szélbe szánt népével, családjával útra kelt, mert a szerbiai Bácskába telepítették őket. Később Magyarországra, a Dunántúlra menekültek, ők Bonyhádon kaptak hajlékot. Az érettségi után Budapestre ment, két évig segédmunkásként dolgozott. A MÚOSZ újságíróiskolájának elvégzése után üzemi lap munkatársa lett. A Népszava szerkesztőségébe került 1968-ban, ahol rovatvezetőként, azután pedig főszerkesztő-helyettesként, a legendás Szép Szó melléklet szerkesztőjeként jegyezték. Mindenütt az egyik vezérelve Illyés Gyula figyelmeztetése volt: "Igyekezz olyan magasra repülni, hogy sárba ne érjen a lábad!"

Az Évgyűrűk olvasata kötet bevezető négysorosa: „Világ világa; betűkeresztem, veled-igában, veled-kereszten! Mióta hozott szóval szólok, kincsell bennem az eltemethetetlen Idő, vállvetve kísér az ég!” - vallja a költő, aki szekszárdi bort iszik, és a Vénusz nevű nedűt jegyesévé jelölte. Bajai, bajaink sokasodása, rongyolt remények közepette is rátalált haza-fészkű reményére, vallja: csak az aszályos embernek nincsen reménye.

Szárnyra vágyott, és ma sem vágyik kevesebbre.

Kis égi zene című ötsorosát ajándékként nyújtom át az olvasóknak: "Templom adventi csönd, orgonaszó – magam fölé emel az Isten..."
Tenyérnyi kötetecskéjét lapozgatva, nekem is ez volt az érzésem. Olvassák, éljék át a csodát!