2013.05.22. 12:48
Ízelítő a repülőnapból - Világszínvonalú technika az érkező kamionban
A fővárosból székesfehérvári állomásához érkezik az augusztusban megrendezésre kerülő kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót népszerűsítő kamionos roadshow.
Az érdeklődők a Piac tér mellett található Petőfi parkban tekinthetik meg a világszínvonalú technológiát felvonultató kamionos bemutatót május 24-én, pénteken 9 és 15, május 25-én, szombaton és 26-án, vasárnap 9 és 20 óra között - jelentette be kedden budapesti sajtótájékoztatóján Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Székesfehérvár országgyűlési képviselője.
A sajtótájékoztatón részt vett Ugrik Csaba ezredes, a kecskeméti 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka is. Az interaktív programra minden székesfehérvári és Fejér megyei polgárt vár a Honvédelmi Minisztérium, illetve a honvédség. A tájékoztatón elhangzott: a rendezvénykamion szétnyitott állapotában 100 négyzetméteres zárt helyszínt biztosít. A nyitott terület további 400 négyzetméteren helyezkedik el, ahol színpad, jegy- és ajándékértékesítő kocsi, valamint büfé található.
A kamion egyszerre 80-90 vendég befogadására alkalmas. A belső helyszíneken hét animátor kíséri végig a látogatókat, a gyermekek számára pedig külön animátor szervezi a külső programokat. A rendezvénykamion különlegessége a 4D-s és a digitális bemutató, valamint a szimulátor programok sora. Mindezt hagyományos kiállítás is kiegészíti, ahol repülőgép-makettek, a repüléshez kapcsolódó relikviák és fényképfelvételek is megtekinthetőek lesznek. A látogatók bluebox fotózáson is részt vehetnek, illetve ingyenes wifi és bluetooth kapcsolaton keresztül exkluzív tartalmakhoz juthatnak hozzá.
Az augusztus 3-án és 4-én Kecskeméten megrendezésre kerülő Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Magyarország egyik legjelentősebb szabadtéri rendezvénye. Különleges ünnep a katonai és a polgári repülés szerelmeseinek, a haditechnika és a Magyar Honvédség iránt érdeklődőknek. A rendezvény mindkét napján közel hét órán keresztül tartanak a légi és szárazföldi haditechnikai bemutatók. A légi programokat statikus kiállítások egészítik ki, amelyeken 25 meghívott ország légiereje mellett a Magyar Honvédség légi és szárazföldi alakulatai is bemutatkoznak majd.