2013.10.30. 10:53
Táblagépet akart lopni egy fiatal, bíróság elé állítják
Táblagépet lopott egy székesfehérvári áruházból az a tinédzser, akinek ügyében hamarosan ítélet születhet.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán tájékoztatott: a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást J. Róbert 19 éves székesfehérvári lakos ellen. A fiatal október 24-én 19 óra körüli időben Székesfehérváron, a Holland fasoron lévő nagyáruházból egy táblagépet próbált meg ellopni. A biztonsági őrök azonban megtalálták táskájában a tabletet, és a tolvajt a rendőrök kiérkezéséig visszatartották.
Az egyenruhások a fiatalt elfogták és előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
A fiú kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, és azt is elmondta, hogy megbánta tettét. A Vizsgálati Osztály a fiatallal szemben október 29-én bíróság elé állítást kezdeményezett, így az ügyben hamarosan ítélet születhet.