2024.05.24. 05:00
Hihetetlen dolgot műveltek egy házibuliban meghalt 15 éves fiúval a társai
Ahelyett, hogy megpróbáltak volna rajta segíteni, lefotózták barátjuk holttestét, és feltették a netre a képeket.
A kép illusztráció!
Forrás: Shutterstock
Meghalt egy 15 éves fiú Rozsnyón egy házibuliban, ahol állítólag tudatmódosító szereket is használtak. Mint mondják, a buli után, másnap vették észre, hogy a fiú meghalt, de rendőrséget még ekkor sem értesítették, csak a délutáni órákban – egyelőre nem tudni, hogy miért. A rendőrség toxikológiai vizsgálatot rendelt el, és halálokozás ügyében nyomoznak – írja a Paraméter.sk nyomán cikkében a Magyar Nemzet.
Az ügy legmegdöbbentőbb része, hogy néhányan ahelyett, hogy elsősegélyt nyújtottak volna, lefotózták a halott fiút, majd a képet gyalázkodó szöveg kíséretében megosztották a közösségi oldalakon.
A fiú a kereskedelmi akadémia első osztályának tanulója volt, az intézmény felszólította a diákokat, hogy ne nyilatkozzanak az ügyben, és semmilyen képet ne osszanak meg.
Krimi
- Egyszerűen bedobták a vizsla kölyköket a menhelyre, több métert zuhantak a kutyák
- Irgalmatlan csalás: nem létező autókat adtak el súlyos milliókért
- Ezt már rég kellett volna: fontos változás jön a rollerekkel kapcsolatban Magyarországon
- Aki látta, meghűlt benne a vér: kigyulladt a kocsi, a tulaj valami fontosat elfelejtett (videó)
- Hiába érkezett azonnal egy búvár, belefulladt a Balatonba egy külföldi fiatal