Nyilatkozatok

2 órája

Keszthelyi Rita: kikapartuk a gesztenyét magunknak, de fejben erősnek kell maradnunk

A magyar válogatott kapusa Magyari Alda szerint Kína ellen nagyon fontos lesz a stabil védekezés.

MW

Keszthelyi Rita (j) és a holland Bente Rogge a női vízilabda csoportmérkőzés A csoportjában, a Hollandia-Magyarország mérkőzésen, a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Saint-Denis-ben lévõ Vizes Központban 2024. július 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A Hollandiától elszenvedett 10-8-as vereség után a második meccsén javított a magyar női vízilabda-válogatott. Mihók Attila együttese 12-7-re győzte le Kanadát a párizsi olimpián. A magyar csapat egyik legjobbja a háromgólos Keszthelyi Rita volt, aki szerint egyik meccsen sem hullik az ölükbe a győzelem az ötkarikás játékokon. Ezzel a sikerrel pedig továbbra is él a remény, hogy meg lehet a második hely a csoportban. 

A magyar válogatott 12-7-re legyőzte Kanadát a párizsi olimpia női vízilabdatornájának második fordulójában, ezzel Mihók Attila és Cseh Sándor világbajnoki ezüstérmes együttese megszerezte első sikerét – derült ki az Origó oldaláról

Jól működött a védekezés 

Az olimpiai torna első meccséhez képest Keszthelyi Rita formajavulása volt a győzelem kulcsa a kanadaiak elleni találkozón – írta meg a Magyar Nemzet. A kanadaiak ugyan két kapufát is lőttek, de Parkes és Keszthelyi Rita találatával gyorsan háromgólosra az előnyét a magyar csapat. Az első játékrészben nagyon jól működött a védekezés, Magyari Aldának nem sok védeni valója volt, Keszthelyi pedig büntetőből 4-1-re módosította az állást, a második negyed végén pedig 7-4-et mutatott az eredményjelző. A harmadik negyedben több hibát vétett mindkét csapat, de az utolsó negyedet ismét remekül kezdte a magyar válogatott, Garda és Vályi révén először vezetett öttel, amit a meccs végéig meg is tartott a magyar csapat. 

Tovább kell fejlődni 

A háromgólos Keszthelyi Rita szerint ma sokkal koncentráltabb játékot mutattak be az első meccshez képest. 

– Ez az olimpia, itt nincs könnyű mérkőzés. A mai találkozón sokkal nagyobb hőfokon és akarattal tudtunk belemenni a medencébe. A meccs előtt mondtunk magunknak, hogy ezt a gesztenyét ki fogjuk ma kaparni magunknak, és sikerült megszerezni a győzelmet – mondta el a magyar csapat játékosa. 

– Persze voltak könnyű kapott gólok, de tanulnunk kell a hibákból. Minden mérkőzés után van hova fejlődni. Most van két és fél nap szünetünk a Kína elleni mérkőzésig, és fontos, hogy ne veszítsük el el ezt a mentalitást, vegyük fel a fonalat addig, és ugyanígy csináljuk tovább – nyilatkozta Keszthelyi, aki szerint kevesebb gólt kell kapniuk és jobban kell kihasználniuk az ember előnyös helyzeteket.  

– Szerencsére tudtuk ezeket kompenzálni más dolgokkal, főleg blokkokkal és Magyari Alda védéseivel. Hosszú a két hét, és az lesz a legjobb, aki ezalatt játékban a legtovább tud fejlődni – fejtette ki Keszthelyi. 

– Ez egy brusztos mérkőzés volt, és én arra törekedtem, hogy minél több labdát hárítsak. A hollandok ellen rosszul kezdtünk, most viszont szerencsére nem – mondta el a magyar válogatott kapusa Magyari Alda, aki hozzátette, hogy nagyon fontos, hogy ne essenek ki a ritmusból.  

– A kínaiak ellen sem szabad elrontani a kezdést. Ők egy brusztos, fizikális vízilabdát játszanak, amiben el lehet fáradni. Az edzőink mindig elmondják, hogy nekünk ugyanazt kell játszanunk, mint eddig. Egy biztos, hogy a védekezésünknek nagyon stabilnak kell lennie – zárta gondolatait Magyari.  

–Ugyanilyen lélektani állapotban kell védekeznünk, hogy ott is sikeresek legyünk – fűzte hozzá a a magyarok kapitánya Mihók Attila. 

A Hollandia elleni 10-8-as vereség után tehát sima győzelemmel sikerült javítani. A mieink szerdán szünnaposak lesznek (öten vannak egy csoportban), pénteken Kína következik. Az ázsiaiak 15-11-re kikaptak Hollandiától, tehát a magyar válogatott lesz a favorit, amit igazolni kell. Valószínűleg vasárnap Ausztrália ellen dől el, hogy meglesz-e a második hely a csoportban. 

Eredmény 

női vízilabda, csoportkör, 2. forduló, A csoport: 

Magyarország-Kanada 12-7 (4-1, 3-3, 1-1, 4-2) 

gólszerzők: Keszthelyi, Gurisatti 3-3, Parkes, Vályi 2-2, Garda, Szilágyi 1-1, illetve McKelvey, Kindred, Wright 2-2, Crevier 1

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!