Nem volt esélyünk

9 órája

Sima vereséget szenvedett férfi kézilabda-válogatottunk a bombaerős dánok ellen

A magyar csapat 28–25-re kikapott Dánia csapatától pénteken a párizsi olimpia csoportkörének negyedik fordulójában. A válogatottba visszatért kapus, Mikler Roland remek védéseket mutatott be. A továbbjutás kérdése a csoportkör utolsó, Franciaország elleni meccsén dől majd el.

MW

Bodó Richárd (b) és Sipos Adrián (j), valamint a dán Mathias Gidsel (k) a Magyarország-Dánia mérkőzésen

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Ancsin Gábor góljával még az 1. percben megszerezte a vezetést a magyar válogatott. Ezt követően Mikler Roland parádés védéssel jelentkezett, ám hamarosan egalizáltak a dánok. A 10. minutumban már Dánia vezetett 6–2-re. A magyar csapat ekkor több hibával játszott, támadásban is pontatlan volt, emellett könnyű labdákkal „segítette” ellenfelét. Hiába fogott három ziccert is Mikler, hamar hátrányba került a magyar együttes – tudósított a Magyar Nemzet.

LIGETVÁRI Patrik; SIPOS Adrián
Ligetvári Patrik (b) és Sipos Adrián (j), valamint a dán Simon Pytlick (k)
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Ilyen előzmények után a 15. percben felcsillant a remény, amikor sikerült feljönni 8–7-re. A dán szövetségi kapitány ekkor időt is kért, az újrakezdést követően pedig visszaállt a kétgólos differencia. A 19. percben Bodó Richárd gólja után már 9–9-et mutatott az eredményjelző, sőt, a dánok elrontott középkezdése után a vezetésért is támadhattunk, ám Fazekas Gergő nem tudott élni az eséllyel. A következő támadásnál már igen, Bodó újabb találatával 10–9-re vezetett a magyar csapat. A játékrészből hátralévő 10 percben kettővel is elhúzott Chema Rodríguez alakulata, az utolsó percben azonban Dánia megfordította az állást, 16–14-re vezetett az ellenfél.

Több hiba volt mindkét oldalon a második játékrész elején. Egy alkalommal Mikler bravúrral hárított, aztán az első emberelőnynél hét az öt ellen játszottak a magyarok, de eladták a labdát, így üres kapus gólt szereztek a dánok. Az első tíz percben megmaradt a kétgólos különbség, de később mégis nőtt. Mikkel Hansen jószerivel csak a hetesekre állt be, azokat pedig értékesítette, mindegy volt neki, hogy Mikler vagy Bartucz áll a kapuban.

Magyar időkérés jött 18–22-nél, de nem változott jelentősen a helyzet. A magyar találatokra gyorsan válaszoltak a dánok, néha üres kapuba tudtak lőni, és öt találatra növelték az előnyt, pedig Mikler parádézott a kapuban. Sokáig nehezen születtek a magyar gólok, de a hajrára megint jobb szakasz következett, végül a dánok három találattal nyertek.

ROSTA Miklós
Rosta Miklós és a dán Simon Pytlick (középen j-b)
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

A magyar csapatból Zoran Ilic volt a legeredményesebb öt góllal, míg Mikler 14 lövést hárított. A dánoknál Mathias Gdsel nyolcszor talált a kapuba, Landin 13-szor védett.    

Az ellenfelek pénteki eredményeitől függetlenül kijelenthető: 

a magyar csapat sorsa a saját kezében van, helyzete azonban nem könnyű, a csoportkör utolsó fordulójában, augusztus 4-én, vasárnap a szintén a továbbjutásra hajtó házigazdát, Franciaországot kellene legyőzni a legjobb nyolc közé kerülésért.

A válogatottunk szombaton 35–32-re kikapott Egyiptomtól, hétfőn 35–25-re legyőzte Argentínát, szerdán 26–25-re alulmaradt a norvégokkal szemben. A két hatos csoportból az első négy-négy jut a negyeddöntőbe.

Chema Rodriguez: jól játszottunk, de többet akarunk

Chema Rodriguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a dánok elleni, pénteki olimpiai csoportmérkőzésen mutatott játékkal elégedett volt, a háromgólos vereség miatt viszont csalódott.

„Nagyon jó meccset játszottunk a torna egyik legjobb csapatával, de sajnos nem tudtunk nyerni. Márpedig a sport arról szól, hogy nyerj” – nyilatkozta a spanyol szakember, hozzátéve, hogy a párizsi játékokon együttese szerinte eddig minden meccsen jól kézilabdázott, csupán az első találkozón volt egy nagyon gyenge tíz perce, mégis csupán két ponttal áll.

„Annak természetesen örülök, hogy a csapat versenyképes, bárkivel szemben jól tud teljesíteni, de ennél többet akarunk, győzelmeket akarunk, nem csupán négy jó meccset.”

Chema Rodriguez magyar szövetségi kapitány
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

A tréner a 28–25-re elveszített mérkőzés egyes szakaszaiban indulatosan reklamált egy-egy döntést a játékvezetőknél, az első félidőben egy hevesebb reakciója miatt emberhátrányba került az együttese, ugyanakkor a vegyes zónában ezzel már nem nagyon akart foglalkozni.

„Nem szeretnék nagyon erről beszélni. Nekem is van egy véleményem és nekik is. Mindenesetre nekünk hat kiállításunk volt, a dánoknak meg egy. Nem tudom, talán mi túl keményen védekezünk, míg más csapatok nem védekeznek annyira keményen” – jegyezte meg a kapitány.

A magyar válogatott negyeddöntőbe jutása az utolsó fordulóban a franciák elleni találkozón dől el, a házigazda ellen pedig nagyon nehéz meccsre számít Chema Rodriguez.

„Nagyon nehéz lesz megnyernünk azt a meccset itt Franciaországban, telt házas csarnokban. A házigazdáknak van a dánok mellett az egyik legjobb csapatuk” – hangsúlyozta a kapitány, hozzátéve, hogy hiába játszottak eddig visszafogottabban a hazaiak, nagyon komoly kihívást jelentenek.

„Ők a franciák, igazán csodálatos a csapatuk. Az az igazság, hogy ők a dánokkal együtt egy másik szintet képviselnek, ez az igazság. Természetesen mindent meg fogunk tenni a győzelemért, harcolni fogunk, és ha nem tudják a legjobbjukat nyújtani, akkor mi ott leszünk a nyakukon.”

Eredmény, férfi kézilabda, csoportkör, 4. forduló, B csoport:
Dánia–Magyarország 28–25 (16–14)
Dél-párizsi 6-os Aréna, v.: Garcia, Marin Lorente (spanyolok)
lövések/gólok: 45/28, illetve 43/25
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 2/2
kiállítások: 2, illetve 12 perc

Magyarország: Mikler – Bóka, Bodó 4, Hanusz, Bánhidi 4, Ancsin 2, Rodríguez 2, cserék: Bartucz, Sipos, Ilic 5, Fazekas 3, Ligetvári, Lékai 2, Rosta 3
A dán gólszerzők: Gidsel 8, Hansen 5, Jörgensen 5, Arnoldsen 2, Lauge 4, Pytlick 3, Jakobsen 1

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!