Ismeretlen rekorder

Novák Miklós

Ki minden idők legnagyobb olimpiai sportolója? Ki más, Michael Phelps. Az amerikai úszónak huszonhárom aranyérme van, utcahosszal előzi meg a többieket, mögötte kilenc arannyal következnek hatan is, itt nincs helye szubjektív véleménynek, Phelps annyira kimagaslik az olimpiák történetében. 

Mégis akad egy sportoló, aki bizonyos értelemben még őt is lepipálta. A kubai Mijaín López a kötöttfogású birkózók között nehézsúlyban Párizsban zsinórban ötödször diadalmaskodott. Ő az egyetlen sportoló, aki öt olimpián ugyanabban a versenyszámban győzött. Michael Phelps is csak négyszer ismételt, s nem pillangóúszásban, ahogy sokan rávágnák, hanem 200 vegyesen. Rajta kívül a dán vitorlázó, Paul Elvström, az amerikai diszkoszvető, Alf Oerter, az atlétika királya, Carl Lewis (távolugrásban), valamint a japán birkózónő, Icso Kaori nyert sorozatban négyszer; Párizsban csatlakozott hozzájuk az amerikai úszónő, Katie Ledecky és a szintén amerikai sportlövő, Vincent Hancock. Ötszörös győztes azonban csak egy van: Mijaín López.
 

A veterán, már 41 éves kubai birkózó hatalmas forma. 

Már a riói olimpia után eltűnt, évekig nem versenyzett, aztán 2020-ban kiharcolta az indulás jogát, és nyert Tokióban is. Utána megint évekig nem hallatott magáról, nem indult egyetlen nemzetközi viadalon sem. Tavaly év végén aztán bejelentette, hogy ismét nekivág. Ebből már tudhatták a többiek, hogy nekik csak az ezüstérem lehet a tét. López nem csupán roppant erős, igazi birkózózseni. Ami nehézsúlyban különösen ritka, úgy dobálja az ellenfeleit, mintha csak játszadozna velük, a döntőben például 6-0-ra győzte le a szintén kubai születésű, de chilei színekben versenyző Yasmani Acosta Fernándezt. 

A birkózás ma már korántsem nevezhető népszerű sportágnak. Mijaín Lópezról azonban méltatlanul kevés szó esik. Elég az elődjére, Alekszandr Karelinre gondolni (akit amúgy nem ő, hanem az amerikai Rulon Gardner győzött le három siker után Sydney-ben), vagy éppen a cselgáncsozók királyára, Teddy Rinerre. Miajín López hozzájuk mérten szinte ismeretlen.
„Kicsit szomorú vagyok – kezdte győztes nyilatkozatát kissé meglepő módon a 41 éves kubai legenda. – Az életem egy részét hagyom itt a szőnyegen. 

Kisgyerekkorom óta a birkózás töltötte ki az életem, teljesült minden álmom. Az igazi álom persze az, ha gyerekeket inspirálhatsz arra, hogy küzdjenek a céljaikért. Szeresd viszont azokat, akik téged szeretnek! Ez a legfontosabb hagyaték, amit csak adhatok.” 

Mijaín López antik hős a modern korban.