Parádézott a sportoló

5 órája

Major Veronika olimpiai rekord beállításával első helyen döntős a női sportpisztoly alapversenyében

Major Veronika a női légpisztoly alapversenye után a sportpisztolyét is megnyerte és bejutott a szombati döntőbe, míg Fábián Sára Ráhel a 14. helyen végzett Chateauroux-ban, a párizsi olimpia pénteki versenynapján.

MW

Major Veronika a 2024-es párizsi nyári olimpián a chateauroux-i lőtéren

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A nők 25 méteres száma a játékok utolsó magyar érdekeltségű versenye, melyben Major egyértelműen a legjobbak közé tartozik, de a 22 éves Fábián is többször bizonyította, hogy nemzetközi szintű eredményre képes. Ezt mindkét sportoló bizonyította péntek reggel, az alapverseny első 30, úgynevezett pontlövészetében, mely után Major Veronika 294 körrel az élen állt, míg Fábián 291-gyel kilencedik volt.

A ponthoz hasonlóan a rapid szakaszban is két csoportra osztva lőtt a negyven pisztolyos. Az elsőben Fábián volt érdekelt és a csepeli lövő három 97 körös tízes szériát produkált úgy, hogy az elsőben és a harmadikban egyaránt hét tízese és három kilencese volt, a másodikban viszont nyolc tízest ért el, ám egyik lövése nyolcas lett.

A fiatal sportoló így 582 körrel fejezte be a viadalt, 20 lövő után az ötödik pozícióban állt és várta a második csoportot, amiben a 27 éves Major parádézott. A keszthelyi klasszis - aki légpisztolyban a kiemelkedő szombati alapverseny után a vasárnapi döntőben a nyolcadik helyen végzett - szinte képtelen volt hibázni. 

A 30 lövéséből csupán a 19. és a 20. lett kilences, így majdnem tökéletes, 298 körös rapidot produkált és 592 körrel nem csupán az élen végzett, hanem az olimpiai rekordot is beállította.

Major Veronika fináléját szombaton 9.30-tól rendezik meg a Francia Nemzeti Lőtéren, Chateauroux-ban.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!