2022.11.18. 06:24
Felfalja baloldali riválisait a DK
Újabb embert csábított át magához Gyurcsányék pártja - értesült a Magyar Nemzet. Számos MSZP-s és momentumos politikus után most a Párbeszédtől szereztek maguknak újabb trófeát Szücs Balázs erzsébetvárosi alpolgármester személyében.
Gyurcsány Ferenc, a DK vezérszónoka felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 20-án
Forrás: MTI
Fotó: Kovács Tamás
– Mindig öröm, ha új taggal bővül a közösségünk, különösen akkor, ha egy ismerős dönt úgy, hogy már nemcsak szövetségben, hanem a céljaink hatékonyabb és biztosabb elérése érdekében közös pártban és közös frakcióban akarja tovább folytatni a megkezdett munkát. Éppen ezért fogadtam nagy örömmel Szücs Balázs alpolgármester bejelentését, miszerint a mai naptól kezdve a Demokratikus Koalíció frakciójának tagjaként fog tovább dolgozni – jelentette be közösségi oldalán Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere.
Szücs Balázs személyében nem akárkit csábítottak át magukhoz Gyurcsány Ferencék. A Párbeszéd honlapja szerint immár egykori politikusuk tizenhárom évig volt tagjuk, aki a párt egyik alapítója is volt
- ismerteti a Magyar Nemzet.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/11/4aJfiOrVXIsTVjcppr_6AI2tE2Y2O3dTvDQ7ymq8LB0/fit/850/478/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y2ZmU2MzhmMDQ0NzQwNzlhMDQ5MGZkNDg3MGIzNGJi.jpg)
Forrás: Facebook/Niedermüller Péter
Szücs 2013 és 2019 között a Párbeszéd hálózatépítéséért felelt, a 2014-es, a 2018-as és a 2022-es országgyűlési választásokon kampányfőnökként tevékenykedett, ebből kétszer győzelemre vitte csapatát, Szabó Tímeával megnyerte, majd megvédte Óbuda-Békásmegyeren az egyéni országgyűlési mandátumot.
A jelek szerint a baloldalon immár nyíltan hegemón szerepre törő DK valóságos kis gömböcként falja fel riválisait. Ismert: az elmúlt időszakban számos MSZP-s politikus lépett át Gyurcsány Ferenc pártjába, mert a jövőjüket ott látták biztosítottnak.
A teljes cikk IDE kattintva érhető el.