Pálfordulás

2 órája

Karácsony a politikai túlélés érdekében most már támogatná a budapesti olimpiát

A főpolgármester szembement a baloldal által hangoztatott kijelentéssel. Úgy vélte, már minden sportlétesítmény rendelkezésre áll az olimpia megrendezésére – írja cikkében a Magyar Nemzet.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

A párizsi olimpia megnyitóját követően Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere találkozott Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével. Karácsony Gergely közösségi média oldalán közzétett bejegyzése szerint egyetért Thomas Bachhal azzal kapcsolatban, hogy Budapest már most is képes lenne egy nyári olimpia megrendezésére – számol be róla a Magyar Nemzet.

Az ügy érdekessége, hogy Karácsony Gergely néhány hónappal azok után játszott el az olimpia megrendezésének gondolatával, hogy a Fővárosi Közgyűlésből kiesett a Momentum, amely korábban tűzzel-vasal küzdött az ötkarikás játékok megrendezése ellen. A párt politikusai az évek során többször is kifejtették, olimpia megrendezése helyett hazánk infrastruktúráját kell fejleszteni.

A most tett kijelentésével Karácsony Gergely nyíltan szembement az évek óta elfogadott baloldali status quóval.

A főpolgármester ugyanis nemcsak azt jelentette be, hogy megvan a lehetőség egy budapesti olimpiára, hanem ennél is tovább ment, és egyenesen azt mondta, már minden sportlétesítmény rendelkezésre áll az olimpia megrendezésére. Így pedig megdöntötte a baloldali mítoszt, miszerint a kormány feleslegesen épít sportlétesítményeket a fővárosban. Emlékeztetőül, Karácsony Gergely 2019-ben maga is stadionstoppal kampányolt, amit persze nem tartott be (szerencsére).

Könnyen lehet, hogy miután Karácsony Gergelyt meglegyintette a politikai elmúlás fuvallata (a legutóbbi választáson a szavazatok 0,1 százalékával tudta csak legyőzni kihívóját, Vitézy Dávidot), rájött, hogy budapesti olimpia megrendezésével valójában csak még több állami támogatást vonzhat Budapestre, amit a fővárosiak is értékelnének.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában